Kajak-kenu

Kovács Katalin és Csipes Tamara egymás ellen a szétlövésben

  • MTI

A kenus Bozsik Attila vasárnap begyűjtötte második sikerét 200 m-en a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulójában, Szegeden, így biztosította a helyét a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalon, illetve az augusztusi, szintén Szegeden sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatban.

Bozsik párosban is nyert Horváth Gáborral, mivel azonban - ahogy Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta - egy távon belül nem lesz lehetőség a duplázásra, ebben a számban az ezúttal második Nagy Péter, Lantos Ádám duó szállhat majd vízre a szerb fővárosban.

Férfi K-2 200 m-en hétfőn úgynevezett szétlövés dönt a most győztes Sík Márton, Beé István kettős és az első körben diadalmaskodott Horváth Bence, Szomolányi Máté egység között; utóbbi ezúttal csak harmadikként ért célba. Szintén pótválogatót rendeznek női K-1 1000 m-en, ahol az első fordulóban győztes Kovács Katalin távollétében vasárnap Csipes Tamara nyert. Hétfőn ők ketten csapnak össze az Eb-indulás jogáért.

Storcz terve szerint az Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A Maty-éri viadalon vasárnap délután 14:20 órától kezdődnek a további finálék. A pótválogatót hétfő 10 órától bonyolítják le, a végleges Eb-csapat keddre alakul ki.

Kajak-kenu Európa- és világbajnoki válogató

Kajak-kenu
második Európa- és világbajnoki válogató
férfi C-1 200 m (olimpiai szám):  
1. Bozsik Attila (BSE-ESMA) 40.870 mp
2. Horváth Gábor (EDF Démász-Szeged) 41.134
3. Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 41.230
férfi C-2 200 m:
1. Bozsik A., Horváth Gábor 37.432
2. Nagy P., Lantos Ádám (Graboplast Győri VSE) 38.500
3. Horváth Gergely, Végh Attila (Építők, BSE-ESMA) 38.968
férfi K-2 200 m (olimpiai szám):  
1. Sík Márton, Beé István (EDF Démász-Szeged, Domino Honvéd) 32.947
2. Molnár Péter, Dudás Miklós (Tiszaújváros, Bomba Angyalföldi VSE) 32.977
3. Horváth Bence, Szomolányi Máté (Graboplast Győri VSE) 33.301
női K-1 1000 m:
1. Csipes Tamara (Domino Honvéd) 3:59.031 p
2. Szabó Gabriella (Domino Honvéd) 3:59.205
3. Csay Renáta (Graboplast Győri VSE) 4:01.233
női C-1 200 m:
1. Takács Kincső (Graboplast Győri VSE) 53.040 mp
2. Marschalkó Alexandra (Csepel) 54.756
3. Baravics Gyöngyvér (Csepel) 55.146