London 2012

Bernek Péteré a hetedik magyar úszókvóta

  • MTI

Bernek Péter csatlakozott hetedikként azokhoz a magyar úszókhoz, akik már biztos londoni ötkarikás szereplőknek tekinthetők, mivel teljesítették az olimpiai A szintet.

Az ifjúsági olimpiai aranyérmes Bernek a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi sorozat harmadik, befejező állomásán, Monacóban vasárnap "úszta ki" magát a jövő nyári csúcseseményre, miután - a viadal honlapjának tanúsága szerint - harmadikként, 1:58.34 perces idővel csapott célba 200 m háton. A kvótához szükséges eredményt amúgy már a délelőtti selejtezőben majdnem elérte, amikor is 1:58.57 alatt tudta le a távot, tudniillik az A szintet 1:58.48 percben szabta meg a nemzetközi szövetség, a FINA.   

A már londoni induló Cseh László – akárcsak a sorozat eddigi állomásain – vegyesen ezúttal sem ismert kegyelmet: 400-on hatalmas fölénnyel nyert, komoly ellenfél híján is 4:13.27 perces új versenyrekorddal, amúgy több másodperccel a kvótahatáron belül. A zárónapon az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok 200 m gyorson is "kirándult" egyet, itt csak a szám francia klasszisa, Yannick Agnel volt nála jobb. Cseh - amúgy az olimpiai A szinttől (1:47.82) sem túl távoli - 1:48.96 perccel  lett második.   

Remekelt Kozma Dominik is, aki a klasszikus távon, 100 m gyorson - holtversenyben az ausztrál Matt Targett-tel - az olimpiai részvételhez szükséges időnél 33 századdal gyengébb, 22.44 másodperces eredménnyel győzött.    

A két magyart is felvonultató 100 m-es pillangóúszásban Pulai Bence 53.71 másodperccel harmadikként, az ifi olimpiai bajnok Biczó Bence pedig 53.88-cal negyedikként végzett. Pulainak egy ötödik helyezése is volt: az 50 m pillangó kieséses rendszerű vetélkedőjében, ha kevéssel is, de kiszorult a négyes döntőből (24.92 mp).    

Dara Eszternek ugyanez a szám egy hetedik helyet hozott (27.71), ugyanő 100 m háton pedig a nyolcadik pozícióban zárt (1:04.16 p).