Átigazolás

A Liverpool Cazorlát és Adamet is akarja a középpályára

Bár a Liverpool a napokban leigazolta Jordan Hendersont, Kenny Dalglish tovább akarja erősíteni a csapat középpályáját. A Villarrealból az Európa-bajnok Santi Cazorlát, a Blackpoolból pedig Charlie Adamet szeretné megszerezni.

Cazorlát állítólag Pepe Reina, a Vörösök kapusa ajánlotta a menedzser figyelmébe. A 26 éves játékos azonban kapósnak tűnik ezen a nyáron, az újgazdag Málaga, a Sahtar és a Napoli is megvásárolná. A Villarreal állítólag már kapott is érte egy 13 millió fontos ajánlatot, de ez egyelőre még távol van a szerződésébe foglalt 28 milliós összegtől.

Santi Cazorla az USA-Spanyolország mérkőzésen 2011 júniusában - Fotó: AFP

Cazorla eddig 33-szor szerepelt a spanyol válogatottban, tagja volt a 2008-ban Eb-t nyert együttesnek is, de a 2010-es világbajnokságot csípősérülés miatt ki kellett hagynia. Egyébként is jellemző rá, hogy évek óta a Villarreal alappillére, de a fejlődését meg-megtörték a sérülések.

A Liverpool másik - és jóval olcsóbbnak tűnő - kiszemeltje a Blackpool irányítója, Charlie Adam. A skót csapata egyik legjobbja volt a nemrég véget ért szezonban, ám mivel nem sikerült bennmaradniuk a Premier League-ben, valószínűleg elhagyja a klubot.

Az árát 8 millió fontra becsülik, és Jimmy Armfield, a Blackpool 1966-ban világbajnok legendája kifejezetten jó véleménnyel van róla.

"Azt hiszem, Adam elég jó ahhoz, hogy a négy nagy valamelyikében játsszon. Persze biztosan nem tudom megmondani, hogy teljesítene mondjuk a Manchester Unitedben vagy a Liverpoolban, korábban a Rangersnél nem váltotta meg a világot, de úgy gondolom, hogy sokat fejlődött" - mondta a korábbi 43-szoros válogatott jobbhátvéd.

A Liverpool korábban már megpróbálta megszerezni a középpályást, januárban 6 millió fontot ajánlottak érte, amit akkor a Blackpool nem fogadott el. Most a kiesésük miatt valószínűleg hajlandóak lesznek eladni, bár az angol szakértők szerint az árából nem nagyon akarnak engedni.