Forma-1

Schumacher legalább 2014-ig akar maradni?

A hétszeres világbajnok szerint a Mercedes egyelőre ugyan nem sikeres, de még semmiről nem maradtak le, hiszen a Red Bullnak és korábban neki és a Ferrarinak is öt év kellett az első világbajnoki cím megszerzéséhez. Eszerint hosszú távra tervez még a Forma-1-ben, hiszen az öt esztendő 2014-ben jár majd le.

Schumacher 2009 végén három évre írt alá a Mercedeshez, és saját bevallása szerint azért tért vissza a Száguldó Cirkuszba, hogy megszerezze a nyolcadik világbajnoki címét. Az új Ezüst Nyilak viszont az elmúlt közel másfél évben szinte semmit nem mutattak, ráadásul a rekordbajnok házon belül is rendre vereséget szenved a nála jóval fiatalabb Nico Rosbergtől.

Michael Schumacher a Monacói Nagydíj előtti sajtótájékoztatón 2011 májusában

Schumi azonban nem türelmetlen: "A Red Bullnak öt év kellett a világbajnoki címhez, és nekem is ugyanennyi kellett az elsőhöz annak idején a Ferrarival. Mit kellett volna most tennünk ennyi idő alatt? Nem vagyunk varázslók" - mondta.

Igaz, hogy a németek utólag visszatekintve túl korán estek kétségbe az első, finoman szólva sikertelen Ferraris versenyek után, de az is igaz, hogy Schumacher annak idején egy nem túl erős mezőnyben sikerült elérnie fantasztikus sikereit. A Williamsek tündöklésének vége után többnyire csak a Mclaren - vagy még az sem - tudott versenyre kelni az olasz istállóval, most pedig a Mercedesnek leglább három komoly riválisa van: a Red Bull, a Mclaren és a Ferrari. Hogy a szintén feltörekvő Renault-ról már ne is beszéljünk.

Ennek ellenére a német bizakodó: "Még mindigmegvalósíthatónak tartom a terveinket. Még akkor is, ha kívülről ez érthetetlennek tűnik. Az autóban megvannak a lehetőségek, de ezeket eddig csak ritkán tudtuk kihasználni. Vannak gondjaink, amiket azonban kapkodva biztosan nem tudunk megoldani. De ismerve Ross Brawnt, jó úton járunk. 2012-ben már látni fogjuk az idén tanult dolgok hasznát."

Úgy tűnik tehát, hogy Schumacher 42 évesen sem tesz le az újabb sikerekről. Ugyanakkor a szerződése csak 2012 végéig szól, ami az ő "projektjének" csak a harmadik évét jelenti. Ha végig akarja tehát csinálni az általa emlegetett öt évet, akkor új szerződést kell majd írni 2014-ig.

Forma-1, egyéni világbajnoki pontverseny
Az állás 6 futam után
Pilóta Nemzetiség Csapat Pontok
1 Sebastian Vettel Német RBR-Renault 143
2 Lewis Hamilton Brit McLaren-Mercedes 85
3 Mark Webber Ausztrál RBR-Renault 79
4 Jenson Button Brit McLaren-Mercedes 76
5 Fernando Alonso Spanyol Ferrari 69
6 Nick Heidfeld Német Renault 29
7 Nico Rosberg Német Mercedes GP 26
8 Felipe Massa Brazil Ferrari 24
9 Vitalij Petrov Orosz Renault 21
10 Kamui Kobajasi Japán Sauber-Ferrari 19
11 Michael Schumacher Német Mercedes GP 14
12 Adrian Sutil Német Force India-Mercedes 8
13 Sebastien Buemi Svájci Toro Rosso 7
14 Rubens Barrichello Brazil Williams-Cosworth 2
15 Sergio Pérez Mexikói Sauber-Ferrari 2
16 Paul di Resta Brit Force India-Mercedes
2
17 Jaime Alguersuari Spanyol Toro Rosso 0
18 Jarno Trulli Olasz Lotus-Renault 0
19 Heikki Kovalainen Finn Lotus-Renault 0
20 Jerome d'Ambrosio Belga Virgin-Cosworth 0
21 Pastor Maldonado Venezuelai Williams-Cosworth 0
22 Timo Glock Német Virgin-Cosworth 0
23 Vitantonio Liuzzi Olasz HRT-Cosworth 0
24 Karun Chandhok Indiai HRT-Cosworth 0