Kajak-kenu

A kenu párosoknál szétlövésre lesz szükség

  • MTI

Férfi K-2 1000 m-en a Kökény Roland, Dombi Rudolf duó, C-2 1000 m-en a Sáfrán testvérek, női K-2 500 m-en pedig a Szabó Gabriella, Kozák Danuta kettős nyerte szombaton a kajakosok és kenusok Eb- és vb-válogatójának második fordulóját Szegeden.

A három szám közül egyedül a kenusoknál lesz szükség úgynevezett szétlövésre, pótválogatóra (az első körben győztes Széles Gábor, Nagy Péter egység ezúttal csak negyedik lett), Dombiék ugyanis második győzelmüket aratták, így immár biztos indulói a jövő hétvégi, belgrádi kontinensviadalnak és az augusztusi, szegedi MOL vb-nek. Storcz Botond szövetségi kapitány az MTI-nek azt mondta, hogy mivel Dombi - aki egyesben is nyert az első fordulóban - a párost választja, K-1 1000 m-en további válogatók nélkül a pénteken győztes, fiatal Dombvári Bence képviseli majd Magyarországot a két viadalon.

A női párosoknál ugyan szintén második sikerét aratta a vb-címvédő Szabó, Kozák duó, mivel azonban Kozák egyesben már kvalifikálta magát a csapatba, duplázásra pedig nincs lehetőség, az Eb-n és a vb-n is a mindkét válogatón második Kovács Katalin, Csipes Tamara kettős szállhat majd vízre ebben a számban.

Storcz terve szerint az Eb-re az olimpiai számokat tekintve már az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A hétvégi, Maty-éri viadalon szombaton délután három döntőt rendeznek, vasárnap pedig 9:30-tól kezdődnek a további finálék. A pótválogatót hétfőn bonyolítják le, a végleges Eb-csapat keddre alakul ki.

Kajak-kenu
második Európa- és világbajnoki válogató
férfi K-2 1000 m (olimpiai szám):  
1. Kökény Roland, Dombi Rudolf (Esztergom, Építők Margitsziget) 3:11.703 p  
2. Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos (Graboplast Győri VSE, Domino Honvéd) 3:13.035  
3. Tóth Dávid, Kulifai Tamás (MTK) 3:14.541  
férfi C-2 1000 m (olimpiai szám):  
1. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Dunaferr) 3:36.508  
2. Németh Szabolcs, Vasbányai Henrik (MTK, BKV Előre) 3:37.882  
3. Tóth Márton, Mike Róbert (BKV Előre, MTK) 3:38.044  
4. Széles Gábor, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 3:39.058  
női K-2 500 m (olimpiai szám):  
1. Szabó Gabriella, Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:40.209  
2. Kovács Katalin, Csipes Tamara (Domino Honvéd) 1:42.477  
3. Medveczky Erika, Sarudi Alíz (MTK) 1:43.473  
női C-2 500 m (két induló):  
1. Obermayer Dorina, Takács Kincső (MTK, Graboplast Győri VSE) 2:12.172  
2. Groholy Diana, Lakner Zita (KSI, FTC) 2:12.334