Vélemény

Dzsudzsák csak sodródik az árral

  • Göbölyös János
megosztom

Dzsudzsák Balázs a magyar futball valaha volt legdrágább futballistája lehet, amennyiben megállapodik az Anzsi Mahacskala csapatával. Jó döntés-e az átigazolása? Ha igen, kinek?

Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven játékosa fogja a fejét.
Revisvili - Gadzsibekov (Joao Carlos), Tagirbekov, Emeyang, Roberto Carlos - Boussoufa (Tardelli), Agalarov, Jucilei (Ahmedov), Ivanov - Lahilajov, Holenda.

A Premjer Liga legutóbbi, 11. fordulójában Gadzsi Muszlimovics Gadzsiev a fenti csapatot küldte pályára Moszkvában a Lokomotív ellen. Az Anzsi Mahacskala hatvanhét éves vezetőedzője a mérkőzés után elégedetten állt fel a kispadról, mert bár a fővárosiak a hosszabbításban gólt lőttek, a meccset 2-1-re a ,,dagesztáni légió” nyerte, és a győzelemmel a CSZKA, a Zenit és a Dinamo társaságában az orosz bajnokság élén várja a folytatást - nagy valószínűséggel Dzsudzsák Balázzsal a keretében.

Amikor néhány héttel ezelőtt felröppent a hír, miszerint a PSV Eindhoven magyar balszélsőjével a Mahacskala is kokettál, sokan úgy gondolták (én is), nincs másról szó, mint ügyes marketing fogásról, olyan eszközről, amely licitálásra készteti a Dzsudzsákot kerülgető, ajánlattételre kész európai klubokat. Már-már úgy tűnt, bejött az üzleti taktika (a napokban a Hamburg is beállt a sorba), csak az volt a kérdés, hogy a spanyol, az angol, az olasz vagy a német stílus passzol-e a ,mi Balázsunk” játékához, szakmailag melyik országban fejlődhet tovább, hol folytatódhat a 2008-ban Hollandiában kezdődött sikersztori.

A kérdőjelek között azért ott lapult egy vaskos gondolatjel, amely a pénzről szólt. És ez az a pont, vagy inkább választóvonal, amelyhez érve új dimenzióba kerülhet egy klubválasztás, ha úgy tetszik, az ész hadat üzen a szívnek. A harc kimenetele ma már ritkán kérdéses, egy-egy vagyont érő transzfer mögött a futballszakmai szempontok háttérbe szorulnak, legalább is nem állnak arányban a játékosért fizetett pénztömeggel.

Az utóbbi évtizedben különösen felgyorsult ez a folyamat, az arab olajsejkek és az orosz oligarchák rájöttek arra, hogy a futballban is fialtathatják milliárdjaikat, bár többségüknek csupán szórakozást, erőfitogtatást jelent, ha néhány tíz-, vagy százmillió dollárt a labdarúgásra költ. Vannak persze olyanok is, akik nem csak szórják a pénzt, hanem mossák is, nyomozni utánuk veszélyes, megfogni őket szinte lehetetlen.

A Dzsudzsák-sztoriban érvek és ellenérvek viaskodtak egymással, ám úgy tűnik, hogy egy harmadik, ám cseppet sem elhanyagolható szempont, az érdek győz. Többszereplős dráma zajlik a háttérben, a PSV a legnagyobb haszonnal akar túladni a három és fél éve kétmillió euróért szerződtetett játékosán, a holland klub számára másodlagos szempont, hogy ki a vevő. Dzsudzsák a könnyebb, de kifizetődőbb utat választja, még ha időlegesen is, de feladja a csapatba kerüléssel járó küzdelmet, a Mahacskala legdrágább játékosaként elképzelhetetlen, hogy neki ott meg kellene feszülni a balszélső pozícióért, ez viszont magában hordozza a visszafejlődést, vagy jobb esetben a stagnáló állapot kialakulását.

Itt kell megemlíteni a magyar válogatottat, amelynek szempontjából lényegtelen a pénzmozgás, Egervári Sándor szövetségi kapitányt, a csapattársakat és a szurkolókat csak az foglalkoztatja, hogy Balázs az orosz bajnokságban is folyamatosan játsszon, és magas színvonalon teljesítsen.

A klubcsere legpasszívabb résztvevője az Anzsi Mahacskala, amelynek tulajdonosa, Szulejman Kerimov nem tett mást, mint kinézett magának egy Európa-klasszis futballistát, felvillantott a PSV-nek tízegynéhány millió eurót, a játékosnak ,,némi” aláírási pénzt és a jelenleginél valamivel magasabb fizetést, hátradőlt és várt. Nem rágta a körmét, mert tudta, ha esetleg valaki ráígér az összegre, még mindig eldöntheti, hogy emel a téten, vagy hagyja veszni az üzletet, és vásárol valaki mást. Hogy Kerimovnak mennyire terheli meg a pénztárcáját a Dzsudzsák-biznisz, illetve a Mahacskala működtetése, arra álljon itt egy adat, mely szerint a befektetésekkel foglalkozó, egyébként közgazdasági végzettségű üzletember vagyonát 5,5 milliárd dollárra becsülik (a valóságban ez a szám nyilván nagyobb), ezzel a 136. leggazdagabb ember a világon. Az összegnek nagyjából az egy százalékát költi évente a klubra, azaz a haszna többszörösen fedezi az Anzsi működési költségeit. Veszteni valója tehát alig van, minden bizonnyal a hiúsága fokozza a futball iránti (ét)vágyát, hiszen a klub 60 millió dolláros büdzséje csupán a hetedik a sorban, a Zenit és a Rubin a két-háromszorosából gazdálkodik, de a moszkvai kvartett (Lokomotív, CSZKA, Dinamo, Szpartak) is magasabban rangsorolt ebben az összevetésben.

Szót kell ejteni még a menedzserekről, akik ha nem is ész nélkül rángatják ide-oda a játékosaikat, de ha lehetőségük adódik rá, lelkesen és sokszor öncélúan mozgatják a szálakat. Ők ugye elvileg a futballisták érdekeit képviselik, ám mivel egy-egy transzferből százalékos arányban (is) részesednek, érthető, ha megpróbálják minél feljebb tornászni egy-egy megbízójuk árát. A menedzser ugyanis - főként, ha nem nagy ügynökség alkalmazottja - akkor nyugodt, ha mielőbb sikeresen túlvan egy-egy zsíros üzleten, hiszen az áru ,,romlandó”, finomabban fogalmazva sérülékeny. Egy törés vagy szakadás bármikor bekövetkezhet, ami alapjaiban írhatja át az értékesítési forgatókönyvet, csökkentheti a remélt hasznot, végső esetben akár eladhatatlanná teheti a játékost.

Dzsudzsák Balázsra nem kell haragudni! Nem tesz mást, mint hagyja magát sodródni azzal az árral, amely mára mélyen átmosta a futballt, még ha az tisztább nem is lett tőle, sőt… Az UEFA által tervezett átigazolási sapka bevezetéséig hátralévő néhány évben a fertőzésveszély csak fokozódik. Az sem elképzelhetetlen, hogy a nyakló nélküli költekezés, a klub- és játékosvásárlásra fordított mesés összegek átrajzolják a futballtérképet, és olyan régiók kerülnek középpontba, amelyek eddig kiszolgálták a futball-nagyhatalmakat, ezután viszont diktálni akarnak. Nem biztos, hogy az irányzat rossz, az idő dönti el, hogy a sportág globalizációjában a pénz végképp átveszi-e az irányítást a szakma, a játék, a szórakoztatás felett. Félreértés ne essék, nem az a baj, hogy a nagytőke főszerephez jut, az a gond, ha ezt a tevékenységet önös érdek, rövidtávú haszonszerzés vezérli.
Kétségbe esni azért nem kell! Amíg a FIFA átlátható gazdálkodással, korrupciómentes politikával irányítja a világ labdarúgását, addig a játék is tiszta marad… Az pedig, hogy ebből ki, milyen mértékben próbál meggazdagodni, legyen a szakmabeliek gondja, a fogadóirodák felelőssége és a befektetők kockázata.

Még csak annyit, ha valaki esetleg azt gondolná, hogy Dzsudzsák Balázs szerződtetése alapjaiban felkavarta a dagesztáni klub mindennapjait, és a helyiek messiásként várják a magyar játékos leigazolását, annak csalódnia kell. Amíg ugyanis a magyar média szinte percről-percre nyomon követi az eseményeket, Hollandiában visszafogottabban ugyan, de azért foglalkoznak a történettel, az európai szaksajtóban pedig itt-ott fellelhető egy-egy hír az eset kapcsán, addig az Anzsi Mahacskala egyébként színvonalas honlapja csütörtök koradélutánig egy betűt nem közölt az ügyről. Dzsudzsák legalább annyit megérdemelne, hogy bemutassák a szurkolóknak. Mint a keret leendő harmincegyedik tagját és tizenötödik légiósát…   

megosztom