KTE-Ereco

Nem sikerült megállapodni a Foxi pótlására kinézett Jokiccsal

megosztom

Kecskeméten Rózsa Pál és Sallói István vezetik az átigazolási ügyeket, ám eddig nem sikerült megerősíteniük a keretet.

kteTomiszlav Szivics örül, hogy Foxi a Hajduk Splithez szerződik, ugyanakkor szomorú is lehet, hiszen nem sikerült megállapodni a helyettesének szánt Milos Jokiccsal, aki legutóbb Szolnokon szerepelt.

“Egészségügyileg teljesen rendbe jöttem, a vérnyomásom is normális. Rózsa Pál és Sallói István vezették az átigazolási ügyeket. Nemrég beszéltem a többségi tulajdonossal, és azt mondta, hogy egyelőre nem sok mindent tudott intézni, de nincs gond, van még idő. Örülök, hogy Foxinak sikerült új csapatot találnia. Gratulálok neki! Ez közös siker. Természetesen a helyére kell új játékost igazolni. Sajnos Milos Jokics, aki pótolhatta volna, nem tudta vállalni az általunk támasztott feltételeket, így nem lesz a KTE játékosa. Muszáj tehát tovább keresgélni” – mondta a Kecskemét szerb trénere a kesport.hu-nak.

megosztom