Magaslabda

Dzsudzsák Balázs a legjobb döntést fogja hozni - Hajnal Tamás

megosztom

A magyar válogatott irányítója volt a Magaslabda, a hatharom.hu rádiós sportmagazinjának egyik vendége. Kérdeztük a nemzeti csapat legutóbbi két mérkőzéséről és a Svédország elleni folytatásról is, de természetesen nem kerülhettük meg válogatottbeli csapattársa, Dzsudzsák Balázs átigazolását sem.

Ami a válogatott találkozókat illeti, felmerült, hogy vajon Egervári Sándor miért épp Hajnallal szemben fogalmazott meg kritikát az első mérkőzés után, miközben a legjobbnak tűnt a magyar játékosok között.

"Nem kritikát kaptam a kapitány úrtól, hanem én ezt a pozíciót egy kicsit másképp játszom, mint ahogy egy csatár játszaná" - mondta erről az irányító. "Nálam automatikus, hogy visszább lépek a labdákért, és onnan próbálom szervezni a játékot. Ő azt mondta, hogy jobb lett volna, ha Tököli Attilához közelebb helyezkedem, de tudni kell, hogy a nagyon szervezett luxemburgi csapat ellen nehéz volt labdát kapni, ezért is léptem vissza. A második félidőben aztán ezen tudtunk is javítani."

Hajnal Tamás küzd a görög válogatott játékosával a magyar labdarúgó-válogatott egyik mérkőzésén

Érezhető, hogy az utóbbi időben, amióta január végén a középpályás a Stuttgarthoz került - akkor még - kölcsönbe, újra a legjobb formáját mutatta, lendületesen és jól szervezte klubcsapata és a magyar válogatott játékát is.

"Nagyon fontos időszaka volt a pályafutásomnak ez a három és fél hónap Stuttgartban" - vélekedett Hajnal. "Sokat fejlődtem a labdarúgásban és mentálisan is. Köztudott, hogy nagyon nehéz helyzetben érkeztem a Stuttgarthoz, és utána egy nagyon jó tavaszt tudtunk produkálni egy szép sikerrel, amiből én is ki tudtam venni a részem. Ez felszabadultsággal, önbizalommal és fejlődéssel jár együtt, és örülök, ha ezt a pályán a válogatottban is meg tudtam mutatni. A szerepköröm hasonló a nemzeti csapatban, mint a klubomban, de ahogy Egervári Sándor is kiemelte, abban a pozícióban, amiben Luxemburg ellen az első félidőben játszottam ő nem nagyon várja el, hogy a játékos visszalépjen a labdákért, hanem egy csatárszerű játékot képzel el. Stuttgartban annyiból más a helyzet, hogy az edzőm mindig kérte, hogy legyek megjátszható, kérjem a labdát, lépjek vissza, ha kell, így a helyemre más is érkezhet."

A San Marino elleni győzelem negatív hozadéka, hogy Juhász Roland és Vanczák Vilmos is sárga lapot kaptak, és emiatt nem játszhatnak a Svédország elleni őszi, hazai selejtezőmérkőzésen.

"Két nagy veszteség ez számunkra, két fontos láncszemről van szó. Biztos, hogy a kapitány úrnak már most fejfájást okoz, hogy kivel tudja pótolni őket. De ahogy San Marino ellen a sérült támadókat sikerült pótolni, úgy biztos vagyok benne, hogy akik lehetőséget kapnak Svédország ellen, azok is megoldják majd a feladatukat" - mondta a középpályás.

Ha a múltbéli eredmények nem intettek volna óvatosságra minket, a svédek erődemonstrációt tartottak Finnország ellen. Szomszédaikat 5-0-ra mosták le a csereként mesterhármast szerző Ibrahimovic vezérletével, Hajnal Tamás szerint azonban ettől az eredménytől nem kell megijednünk.

"Nem a többi eredményből kell kiindulni, csak magunkra kell figyelnünk. Most jön a nyári szünet, mindenki pihen, aztán újra jön a felkészülés. Nem lehet tudni, hogy a svédek hasonló formában lesznek-e, mint a finnek ellen voltak, úgyhogy nem kell megijednünk az eredménytől. Fel kell készülnünk belőlük, és bízom benne, hogy amennyire pechesen jöttünk ki ellenük az itthon vívott meccsekből az utóbbi években, úgy megfordul a szerencsénk, és egyszer sikerül legyőznünk őket Budapesten. Egyébként is biztatónak ítélem az egész éves munkát. Amióta Egervári Sándor lett a kapitány, az úgymond kötelezőnek számító győzelmeket hozni tudtuk. Volt, amikor látványos játékkal, volt, amikor egyszerűen fegyelmezetten a minimális célt elérve. Jó úton halad a csapat, de fontos lesz, hogy a klubjában mindenki egy jó felkészülést tudjon maga mögött, hogy olyan állapotban érkezzünk a válogatottba, hogy a svédek ellen is esélyünk legyen."

És végül arról is faggattuk egy kicsit Hajnalt, hogy mit szól Dzsudzsák Balázs szinte biztos Oroszországba igazolásához.

"Azt, hogy ki hova igazol, mindenkinek magának kell eldöntetnie. Az edzőtáborban Balázs és köztem ez nem is volt téma, nem tudom, hogy másokkal megosztotta-e. Biztos, hogy a maga számára a legjobb döntést fogja hozni. Én nagyon elégedett vagyok azzal, amit a Stuttgartban most keresek, és nem is vágyom el a Bundesligából sehova. Korábban felvetődött bennem is, hogy más országban, főleg Spanyolországban kipróbáltam volna magam. De úgy gondolom, hogy a német Bundesliga az angol bajnokság mellett a legszínvonalasabb, ezért nem is vágyom máshova. A szakmai előmenetelemet tartottam volna szem előtt, de úgy gondolom, hogy van a két dologban párhuzamosság. Ha valahol megvannak az anyagi feltételek, akkor nagy különbségek szakmailag már nincsenek."

megosztom