Forma-1

Jean Todt szerint csak 20 futam lesz 2012-ben

  • MTI
megosztom

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke kedden kijelentette, a múlt pénteken nyilvánosságra hozott 21 helyett csak 20 Forma-1-es nagydíjat rendeznek 2012-ben.

"Valóban 21 dátum szerepel a kiadott versenynaptárban, de a világbajnokság 20 futamból áll majd, ez biztos - fogalmazott a francia sportvezető egy interjúban. - Azt még ugyanakkor nem tudjuk, hogy melyik viadal marad ki."

Az FIA Motorsport Világtanácsa által elfogadott naptárban a Török Nagydíjat mint bizonytalan helyszínt jelölték meg, az isztambuli szervezők ugyanis még nem tudtak megállapodni a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone-nal a verseny jogdíjával kapcsolatban. A török futamot meglehetősen kevesen látogatták az elmúlt években, a pálya ugyanakkor nagyon népszerű a pilóták körében.

A jövő évben rendezőként debütál az egyesült államokbeli Austin, az Amerikai Nagydíjra a tervek szerint június 17-én kerül majd sor.

A Magyar Nagydíjnak 2016-ig érvényes szerződése van, a 2012-es naptárban augusztus 5-ére időzítették a mogyoródi versenyt.

Jelenleg Spanyolország az egyetlen olyan állam, amely egy szezonon belül két futamnak is otthont ad: Barcelonában a Spanyol Nagydíjat, Valenciában pedig az Európa Nagydíjat rendezik meg.

megosztom