MLSZ

Októberben elkezdődhet a Puskás Stadion bontása

A válogatott október 11-én fogadja Finnországot Eb-selejtezőn, ezután el is kezdődhetnek a nemzeti stadion bontási munkálatai.

Még idén elkezdhetik bontani a nemzeti stadiontCsányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a Hír Tv Kontraszt című műsorában elmondta, a tervek szerint már az idén elkezdődik az új nemzeti stadion építése.

"Most folynak a számítások, ebben még nincs döntés. Van olyan álláspont, hogy a jelenlegi stadionba bele lehet építeni az újat, hiszen ott nem lenne futópálya, de van olyan álláspont is, hogy ez túl sok kompromisszumot igényel, drága lenne, és funkcionálisan nem lenne megfelelő megoldás. Nagyon korrekt az együttműködés e tekintetben az állami szervekkel. Én azt gondolom, hogy ez a kérdés néhány héten belül eldől, és utána a tervezés elkezdődhet" - nyilatkozta Csányi.

A válogatott október 11-én fogadja Finnországot Eb-selejtezőn, ezután el is kezdődhetnek a bontási munkálatok.

„A tervek szerint az utolsó őszi válogatott mérkőzés másnapján el kell kezdődjön a munka” - nyilatkozta az elnök, majd hozzátette, hogy az új aréna állami pénzből épül fel, és állami tulajdonban is marad.