Magyar válogatott

Koman nem írná alá előre az 1-0-s győzelmet San Marino ellen

Egervári Sándor csak a mérkőzés napján hirdet kezdőcsapatot San Marino ellen, de azt már elárulta, hogy változik a felállás a luxemburgi mérkőzéshez képest.

Koman szerint a többgólos győzelem is benne van a meccsben - Fotó: mlsz.huVálogatottunk a déli órákban érkezett meg a keddi, San Marino elleni Eb-selejtező helyszínére, a csapat edzését pedig egy sajtótájékoztató előzte meg, amelyen Egervári Sándor mellett Koman Vladimir vett részt az mlsz.hu beszámolója szerint.

A szövetségi kapitány szerint a pénteki felkészülési mérkőzésen nem mindenben valósultak meg az előzetes elképzelések, de éppen azért választottuk ellenfélként Luxemburgot, hogy a keddi riválishoz hasonló felfogásban futballozó, a játék rombolására berendezkedő csapattal szemben tudjunk készülni. Egervári Sándor azt is elárulta, hogy ezúttal két csatárral állunk fel, de a középcsatárok számából nem érdemes kiindulni, mert támadásban nemcsak ők fogják az ellenfél kapuját veszélyeztetni.
 
Koman Vladimir kifejtette, bár valóban nem tudtunk végig jól teljesíteni Luxemburgban, a lehetőségek megvoltak a nagyobb különbségű sikerhez, akár már a szünetben 3-0-ra vezethettünk volna, és ha a helyzetkihasználásunk jobb, most jóval elégedettebb lenne mindenki. A középpályás nem írná alá "látatlanban" az 1-0-ás győzelmet, mert úgy gondolja, ennél nagyobb különbségű lehet a siker.

EURO 2012
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 6 6 21– 5 +16 18
2. Svédország 5 4 1 15– 6 +9 12
3. MAGYARORSZÁG 6 3 3 15–13 +2 9
4. Moldova 6 2 4 7– 9 –2 6
5. Finnország 5 2 3 11– 6 +5 6
6. San Marino 6 6 0–30 –30 0