Tenisz

Borg szerint Nadal élete játékát mutatta a Roland Garroson

  • MTI

A korábbi svéd klasszis szerint Rafael Nadal elképesztően jól teniszezett vasárnap a francia nyílt bajnokság döntőjében és a riválisoknak el kell gondolkodniuk azon, hogy mit kezdjenek egy olyan játékossal, aki még az elérhetetlennek tűnő, reménytelen labdákat is vissza tudja adni.

"Roger Federer talán élete legjobb salakpályás teniszét mutatta be a Roland Garroson, mégsem ment vele semmire sem" - nyilatkozta a svéd teniszező hétfőn a dán Expressen című napilapban. "A negyedik, egyben utolsó szettben 6:1-re verte Federert és ez mindennél többet mond."

Nadal vasárnap hatodik elsőségét szerezte meg Párizsban, s ezzel éppen Borg csúcsát állította be, aki a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején érte el legnagyobb sikereit.
Borg kifejtette, hogy Nadalban még legalább "két Roland Garros van", de bármikor bármelyik Grand Slam-tornát is meg tudja nyerni.

Ami a vasárnapi döntő vesztesét, a svájci Federert illeti, a svéd szerint - aki érezhetően elfogult a svájci játékával szemben - hamar túlteszi magát a vereségen, mert "ő olyan mint egy jó sakkozó, mindig a következő lépésen gondolkozik."