Luxemburg-Magyarország

Sajnos elkezdtünk dulakodni az ellenféllel - Egervári

megosztom

A szövetségi kapitány összességében elégedetten nyilatkozott a Luxemburg otthonában 1-0-ra megnyert felkészülési találkozót követően, ám azt elismerte, hogy voltak olyan periódusai a mérkőzésnek, amelyek nem a tervezetteknek megfelelően sikerültek. Egervári Sándor kiemelte, hogy a második félidőben, amikor a magyar válogatott Szabics Imre és Németh Krisztián személyében két csatárral állt fel, valamelyest veszélyesebb, támadóbb szellemű volt, mint az első 45 percben.

- A győzelemnek kell örülni – szögezte le Egervári Sándor, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya a találkozó után a Sport1 TV-nek nyilatkozva. - Voltak időszakok, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy terveztük, gondolok itt az első félidő második felére. Jól szolgálta a mérkőzés a felkészülést, bízom benne, hogy sikerül a három pontot begyűjtenünk a San Marino elleni Eb-selejtezőn. Sajnos olykor elkezdtünk dulakodni az ellenféllel, nem biztos, hogy ez jó volt, ebben hibáztunk. A helyzetek alapján sikerült legyűrnünk a rendkívül kellemetlen ellenfelet, amely már a franciák és a románok dolgát is megnehezítette korábban. Ha az első félidőben sikerült volna értékesíteni azt az ordító nagy helyzetet, talán „kivehettük volna a rugót a lábukból”. A második félidőben játszó támadók szereplésével elégedett vagyok, több mélységi passzt tudtunk ekkor eljuttatni a támadókhoz, mint korábban.

megosztom