Vélemény

Felejtsük el az F1-es Bahreini Nagydíjat!

  • Kele János
megosztom

A pénteki nap folyamán születik döntés arról, hogy megrendezik-e ebben a szezonban az idény elejéről elhalasztott Bahreini Nagydíjat - az előzmények után nagy meglepetés lenne, ha végül mégis sor kerülne a sivatagi megmérettetésre.

Az indiai Karun Chandhok száll ki az autójából a Bahreini Nagydíjon.
Emlékeztetőül idézzük fel az év elején történteket: a közel-keleti forradalmi hullám fokozatosan haladt az Arab-félsziget felé, végül elérte Bahreint is. A miniállam polgárai az évszázadok óta kormányzó uralkodóház ellen tüntettek, mondván azok túlságosan Amerika- és nyugatbarát politikát folytatnak, miközben a nép érdekeit egyáltalán nem tartják szem előtt. És hogy hogyan keveredett bele ebbe az egészbe a Formula-1? Hát úgy kérem, hogy Bahreinben az egyszerű emberek számára a Forma-1 egyet jelent a Nyugattal, a számukra gyűlöletes európai kultúrával és az idegenekkel.

Mert be kell látni, az arab országokban egyáltalán nem kedvelik az idegeneket. Adódik a kérdés tehát, hogy vajon megéri-e olyan országokba vinni az F1-et, ahol ugyan derékig járnak az olajdollárokban, ám az egyszerű halandó emberek a hátuk közepére sem kívánják az idegeneket. Bahreinben például ez a helyzet, egy átlagos helyi állampolgár egyenesen viszolyog az olyan európai dolgoktól, mint az unalmas és ráadásul indokolatlanul nagy felhajtással járó Forma-1. Nem tekintik többnek, mint a szunnita vallású Hamad bin-Isza al-Kalifa uralkodó nagyzási hóbortjának, amit nekik tolerálniuk kell. Azonban már nem sokáig szeretnék tolerálni…

Március elején elmaradt a futam, az F1 vezetői korifeusai akkor nagyon helyesen belátták, hogy ilyen kvázi fenyegetések után - akkor is, ha mindössze ügyes blöff volt az egész - nem szabad Bahreinbe utaztatni a csapatokat, a pilótákat és az újságírókat.

Nagyon örülnék, ha ezúttal sem kellene csalódnom a józan ítélőképességükben. Ezzel persze nem vagyok egyedül, az 1996-os világbajnok, Damon Hill ugyanígy meg van győződve erről, de állítólag a Red Bullnak sem nagyon akaródzik már a félszigetre utazni idén (na, azért az évad végi Abu-Dzabi Nagydíjra valószínűleg elmennek). Itt pedig ugye nem úgy működik a dolog, hogy ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy indul el Mohamedhez. A Forma-1-ben ha Mohamed nem mozdul meg, akkor a hegy hoppon marad.

Jelenleg egyetlen érv sem szól a bahreini futamrendezés mellett - mindössze a pénz. Ez viszont, mint tudjuk, nem épp a legutolsó szempont…

Talán egy kicsit jól is jött ez a közjáték: végre felszínre buknak azok a soha ki nem mondott, eddig a mélyben lappangó indulatok, amelyek mindig is körülvették az ázsiai, újgazdag helyszíneken lebonyolított futamokat. A csapatok, a versenyzők mindig is utáltak messzire utazni Európától (volt, aki még Indyt sem kedvelte), olyan helyekre meg pláne nem szívesen tették be a lábukat, ahol semmiféle kultúrája nem volt az autósportnak.

Bahrein pontosan ilyen hely. Ráadásul nem úgy tűnt, mintha a helyieknek nagyon ínyére lett volna a Forma-1-esdi…

Ebből a szempontból tehát nem is olyan nagy baj, hogy így alakultak a dolgok, talán végre mindenki megáll, és elgondolkodik, hogy mi értelme egy olyan országban F1-es futamot szervezni, ahol az újságírók számára első jótanácsként azt fogalmazzák meg, hogy még véletlenül se elegyedjenek szóba a helyiekkel, sőt, a szemükbe se nézzenek! Persze tudom, eltérőek a kultúrák, a vallások, és a társadalmi szokások, de ha ők nem hajlandóak toleránsak lenni velünk szemben, akkor minek az erőlködés? Ha egy bahreini nem képes túllépni azon, hogy egy európai, alapvetően más kultúrkörből származó ember a szemébe néz (mit sem tudva arról, hogy ez hatalmas sértés az araboknál), akkor vajon nekünk miért kell a vállaikra borulnunk a kölcsönös egymásra találás jegyében? Mert itt maximum a pénz (Bernie Ecclestone) és a még több pénz (arab sejkek, kalifák) találtak egymásra, a népek, a kultúrák és az országok a legkevésbé sem.

Talán jó lenne végre felismerni, hogy nem kell odamenni, ahol nem látják az embert szívesen - még akkor is, ha ezzel egy szekérderéknyi pénztől esik el mindenki kedvenc Zampanója (a német sajtó hívja így Ecclestone-t). Egyébként sem gondolom, hogy ne lenne bármikorra kész a „B-terve” a jó öreg Bernie-nek: egyszerűen előhúz a cilinderből egy pótpályát, ami lehetőleg az övé, lehetőleg Franciaországban van, (úgyis régóta akarnak versenyt), és lehetőleg minden csapat beleegyezik a költözésbe. Ez pedig hol másutt lenne, mint Le Castellet-ben…

megosztom