DVSC-TEVA

Nehezemre esett edzésre járni - Komlósi Ádám

megosztom

A DVSC-TEVA visszavonuló válogatott védője elmondta, hogy egy idő után már nem a foci, hanem a család volt az első az életében.

Komlósi Ádám itt még a Fiorentina elleni BL-mérkőzésen harcol - Fotó: AFP

Meglepetésként érhetett sokakat, hogy Komlósi Ádám az idény végeztével bejelentette visszavonulását. A DVSC-TEVA játékosa azonban már régebb óta gondolkozott a befejezésen.

"Régóta érlelődött bennem ez a döntés. Gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy örömet okoz-e nekem a futball. Egyik napról a másikra törtek rám ezek az érzések, és egyre inkább az foglalkoztatott, hogy befejezem. Már nem találtam meg a fociban azt, ami eddig vágyakozással és jó érzéssel töltött el. Nehezemre esett edzésre járnom, játszanom, bár amikor pályára léptem, igyekeztem mindig jól elvégezni a feladatomat, de egyszerűen elegem lett. Az az igazság, hogy egy idő után már nem a foci, hanem a család volt az első az életemben. Van három gyerekem, miattuk is megfogalmazódott bennem, hogy befejezem. Nem akartam Debrecenből elmenni, és itthon más együttesben futballozni, külföldre pláne nem, mert nem túl egyszerű. Egyébként sincs is olyan magyar csapat, ahol szívesen futballoznék" - mondta a válogatott keretébe márciusban még szereplő futballista a dvsc.hu-nak.

A védő olyannyira megunta a futballt, hogy még a tv-ben is csak a kedvenc csapata mérkőzéseit nézi.

"A szüleim és a párom is támogatott. Már egy ideje téma volt közöttünk, úgyhogy nem érte őket meglepetés. A hír bejelentése óta több egykori csapattársam is felhívott, de nem szeretnék ebből nagy ügyet kreálni. Szerintem az az élet rendje, hogy ha valaki már nem leli örömét abban, amit csinál, nincs motivációja, akkor nem folytatja. A futball olyan, hogy csak teljes elszántsággal, szenvedéllyel lehet űzni, és belőlem ez már hiányzott. Most azt gondolom, hogy kell nekem egy kis szünet a feltöltődésre. Tizenöt éves koromban már felnőtt csapatban játszottam, közel húsz éve volt igazi nyaram, amit ezúttal valóban semmittevéssel töltök el. Mindenképpen szeretnék pihenni, és ha szeptemberben elkezdődik a gyereknek az iskola, és jönnek a szokásos hétköznapok, akkor meglátom, mi lesz. Egyelőre nincs tervem, egy a lényeg, hogy eltávolodjak az egész futballközegtől. A tévében is csak a kedvenc csapatom, a Barcelona meccseit nézem, mert az való az én idegrendszeremnek. Az a játék és szellemiség áll közel hozzám" - jelentette ki Komlósi, aki még nem tudja, mihez kezd a civil életben.


megosztom