Dopping

A WADA felfüggesztette a Taurasit bemártó labor működését

  • MTI

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kedden félévre felfüggesztette annak az isztambuli labornak a működését, amely óriásit hibázott a világ jelenlegi legjobb női kosárlabdázójának tartott amerikai Diana Taurasi egyik mintájának vizsgálatakor.

Az isztambuli laboratórium decemberben ellenőrizte az akkor a Rátgéber László irányította Fenerbahcéban játszó játékos mintáját, s előbb az A, később pedig a B minta elemzése során is a stimulánsok közé tartozó modafinil nyomaira bukkant.

Taurasi játékjogát ezt követően felfüggesztették, klubja január elején szerződést bontott vele, de másfél hónappal később a labor azt közölte a Török Kosárlabda Szövetséggel, hogy hiba történt a vizsgálatoknál, s visszavonja korábbi, pozitív mintáról szóló jelentéseit.

A WADA már februárban jelezte, hogy megvizsgálja az esetet, ám csak most hozta meg döntését, mellyel ideiglenesen megvonta az intézmény akkreditációját.