F1 Taktikai Zóna

Button kockáztatott, Alonso a kertek alatt lopakodott - Vettel győzött

  • Kele János
megosztom

Új rovatunkban igyekszünk részletesen elemezni a legutóbbi Forma1-es verseny legjobbjainak stratégiáját, és minden oldalról kielemezni azt, hogy miért is éppen az adott pilóta győzött a hétvégi futamon. A folytatásban tehát arról értekezem, hogy vajon mi volt a helyes taktika Monacóban: egy, két, esetleg három kiállással teljesíteni a futamot?

Jenson Button, a McLaren Mercedes és Fernando Alonso, a Ferrari pilótája a Monacói Nagydíjon - Fotó: AFP
Hibátlan taktika és egy adag szerencse a kellő pillanatban
- ez a két összetevője van a győzelemnek a Formula-1 nagyhercegségében, Monacóban. Az utóbbit nehezen lehet persze kívülről befolyásolni, de az előbbire stratégák egész hada készül heteken át: ők azok, akik pontosan tisztában vannak még azzal is, hogy éppen 70% az esélye a biztonsági autós periódusnak a futamon. Az azonban, hogy valaki a Safety Car bejövetelével nyer-e (mint a hétvégén Kobajasi és Sutil), vagy éppen pozíciókat és pontokat veszít (mint Button), még számukra is csak egy ismeretlen tényező egy megoldatlan egyenletben…

Ha nincs egy buta versenybaleset hat körrel a leintés előtt, könnyen lehet, hogy a 2011-es monacói verseny bekerül a klasszikus itteni versenyek igencsak népes halmazába. Akkor az egész világ körmeit lerágva figyelhette volna három világbajnok gigász kakaskodását a győzelemért…

A három világnagyság (Button, Vettel és Alonso) szinte egymás nyakán fejezte be a futamot - ameddig azonban a győzelem küszöbére értek, igencsak különböző utat voltak kénytelenek befutni. Pedig mindannyian ugyanolyan gumikon kezdték a versenyt (szuperlágy), és a piros zászló meglengetésekor is azonos abroncsokon futottak (lágy); közben azonban hárman éppen háromféle taktikát követve cserélgették az abroncsaikat.

Megtehették. Idén Monacóban ugyanis minden olyat büntetlenül meg lehetett tenni, amit a szezon korábbi versenyein egyszer sem engedtek meg az ellenfelek és a technika. Már a pénteki szabadedzéseken tisztán látszott, hogy a hercegségben roppant tartósak lesznek a Pirelli gumijai, Vettel és a Ferrari is majd’ 30 kört teljesített a szuperlágy abroncsokon (de 25-öt biztosan) különösebb teljesítményromlás nélkül. A nagy stratégáknak pedig nem kellett több, máris tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy vasárnap délután nagyon keményen meg kell majd dolgozniuk a pénzükért…

Vettel - egy kiállásra kényszerítve

A tények teljes ismerete nélkül mondhatnánkk, hogy a Red Bull egy fantasztikus taktikai húzásnak és néminemű szerencsének köszönhetően győzött Monacóban  - a fentebbi fél mondatból azonban csak az ordas nagy szerencse állja meg a helyét, csodálatos taktikai húzásról a gyakorlatban szó sem volt.
Vettel egy hibás kiállás miatt kényszerpályán találta magát, kénytelen volt 19-re is lapot kérni.

Bejött neki, van ilyen. Van az úgy, hogy valakinek minden összejön: Vettel parádés formában vezet, élete formájába került, és még akkor is komoly nyereséggel tud kijönni egy szoros helyzetből, ha látszólag hatalmas nagy butaságot cselekedett. Nincs rá jobb szó, vasárnap délután Fortuna a hóna alá nyúlt a fiatal német tehetségnek, és megmentette a bukástól.

Éppen 60 kör óta nyüstölte lágy abroncsait, amikor hat körrel a leintés előtt beütött a krach, Sutil, Hamilton, Alguersuari és Petrov egymásba rohantak, a versenybíróság pedig kénytelen volt piros zászlóval leinteni a futamot. Önnön hibájukon kívül bár, de döntésükkel tulajdonképpen megölték a versenyt.

Mert a piros zászló (és ugyanez lett volna a helyzet Safety Car esetén is) tulajdonképpen bebiztosította Vettel győzelmét.

Nem kell nagy tehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, Vettel a piros zászló és a tömegbaleset nélkül nem nyerhette volna meg a Nagydíjat. Alonso ott loholt mögötte, és bár a spanyol abroncsai sem voltak frissek, így is jó 20 körös fórban volt Vettellel szemben. A Ferrari és Pirelli mérnökei is úgy számoltak, hogy körülbelül 3 körrel a vége előtt a német bajnoki címvédő átesett volna azon a holtponton, amelyet követően az abroncsok rohamosan elkezdenek romlani, és az autó tulajdonképpen vezethetetlenné válik. Innen pedig két lehetőség következhetett volna: Vettel vagy belátja vesztét, kiáll a boxba, és visszaesik a harmadik helyre, vagy pedig kekeckedni kezd Alonsóval, és egy csúnya balesettel zárul a futam.

Nem így történt, s hogy mi lett volna, már sosem tudjuk meg.

Az első kiállások után még hátrányban volt a világbajnoki címvédő osztrák csapat, Button ugyanis a 15. körben megejtette első cseréjét, s viszonylag tiszta terepre tudott visszatérni a kiállás után. A 2009-es világbajnok brit ezután pazar tempót diktált, s mivel az egy körrel tovább kint maradó Vettel boxkiállását elrontották a Red Bull-garázs előtt, simán az élre tudott állni. Vettel ráadásul tévedésből(!) szuperlágy helyett lágy abroncsokat kapott, így olybá tűnt, a Hornerék által kiválasztott taktika megbukott.

Holott éppen ez a hiba adta meg a Red Bullnak azt a taktikai szabadságot, melyet kihasználva végül egy kis szerencsének is köszönhetően megnyerte a futamot.

Tulajdonképpen a 16. kört követően Vettel azt csinálhatott, amit akart. Mivel már használta mindkét gumikeveréket, könnyedén tudott reagálni a riválisok lépéseire, nem kellett kötelezettségektől tartania, csakis az ellenfeleire figyelhetett - ez pedig a szerencsével párosulva később kamatozott neki.

A 34. körben jött először a biztonsági autó Massa balesete után, s a Ferrari azonnal elszánta magát a cserére - Alonso így voltaképpen ajándékba kapott egy kiállást, ráadásul feltehette a lágy abroncsokat abban a tudatban, hogy többet már nem kell kiállnia kerekeket cserélni. Sőt, nagyon úgy tűnt, hogy nyerő pozícióban van, hiszen Sebastian Vettelnek minden emberi számítás szerint ki kellett volna jönnie mégegyszer - a Pirelli abroncsai, bár nagyon tartósak a lassú pályákon (tartósabbak, mint a Bridgestone-ok!), még az olaszok mérnökei is kizártnak tartották, hogy valaki 60 kört teljesítsen a lágy keveréken. Alonso tehát elvileg sínen volt, innen már pechnek kellett történnie ahhoz, hogy elveszítse a futamot.

Pechje is volt - bár tegyük hozzá nyomban, hogy a Red Bull is kitűnően ismerte fel a lehetőséget, csakis ezért nyerhetett. Hogy is szokták volt mondani? Bátraké a szerencse.

Mit rontott el Button?

Erre a felütésre kapásból rávághatnánk, hogy semmit - de valami mégis hibádzott ugyebár, mert csak harmadik lett egy olyan versenyen, amit egyébként minden különösebb megerőltetés nélkül, nagyon simán be is húzhatott volna.  Az első kerékcserékig ment minden simán, Button jókor volt kint a depóban, a Red Bull csapata hibázott is, megvan az első hely, innen sétagalopp, gondolhatnánk.
Végül azonban nem így lett, nagyon nem…

A McLaren igazából a második cseréknél hibázott. Az angol a 33. fordulóban járt a boxban, éppen akkor, amikor az egyik Virgin megállt a pálya közepén, és a versenybíróság kénytelen volt beküldeni a biztonsági autót. A kérdés már csak az, hogy a McLaren csapatvezetése vajon látta-e, hogy mi történik, és ha látta, vajon gondolta-e kapásból, hogy Safety Car-periódus következik? Ha ugyanis látta, akkor hatalmas baklövést követtek el azzal, hogy nem a teljes taktikai szabadságot biztosító lágy abroncsokat tették fel Button autójára.

Persze jogosan adódik a kérdés, hogy milyen csapatvezetés az olyan, amelyik nem látja, hogy mi történik a pályán?!

Button tehát azzal vesztette el a második helyet (de lehet, hogy a győzelmet is), hogy második cseréjekor nem lágy abroncsokat kapott. Amennyiben a 33. körben jól dönt a McLaren, Alonso sehogyan sem kerülhetett volna Button elé, így pedig az angol kezdhette volna meg a rongyos gumijain egyre inkább csúszkáló Vettel üldözését.

Alonso egy körrel később, már a Safety Car alatt cserélt kereket (ugye voltaképpen ingyen, erről már beszéltünk), lágy abroncsokat tetetett fel, szabad taktikát kapott, és a lehetőséget, hogy többé már ne kelljen kimenni a boxutcába. A Ferrari nem kockáztatott, a McLaren viszont 19-re húzott egy lapot - holott nem lett volna neki muszáj.

Főleg annak tükrében, hogy az a lap egy király lett.

megosztom