Monacói Nagydíj

Vettel és Fortuna együtt verhetetlen

  • Kele János
megosztom

Hatból öt - nem rossz győzelmi arány így a szezon első versenyei után, annyi szent. Márpedig Sebastian Vettel neve mellett jelen pillanatban ez áll, no meg 143 pont; apró kiegészítés, hogy a riválisok egyike sem lépte még át a 100 pontos lélektani határt.

Jaime Alguersuari Toro Rossója emeli ki egy daru a Monacói Nagydíjon, miután balestet szenvedett.
Verhetetlen.

Nincs jobb szó rá, Sebastian Vettel egészen egyszerűen verhetetlen. Amikor pedig valami véletlen történés vagy épp a riválisok parádés tempója és teljesítménye úgy hozza, hogy mégis a nyomába tud szegődni valaki, sőt, az a valaki netán meg is előzi, akkor jön a szerencse szeszélyes Istennője, Fortuna, és bebizonyítja, hogy neki bezzeg nincsen humora. Segítő kezet nyújt annak, akinek semmi szüksége nem lenne rá.

De, hát ilyen a sport. Sokszor megesik, hogy valakinek minden bejön, még egy előzetesen kapitális baklövésnek induló taktikai húzásból is lehet korszakosan nagy húzás. Ahogyan például ez a hétvégi monacói versenyen történt.

Alighanem senki nem gondolta Sebastian Vettel első kerékcseréje után, hogy az ifjú világbajnok többé már nem áll ki a boxba abroncsokat cserélni azon a futamon, hanem inkább egy szettel teljesíti a hátralévő hatvanegynehány kört. Pedig így történt - volna, ha hat fordulóval a vége előtt nem jön az a bizonyos csúnya tömegbaleset, ami miatt piros zászlóval leintették a versenyt, Vettel pedig a rajtrácson állva, a riválisok szeme láttára cserélhette ki rongyosra kopott lágy gumijait vadonatúj szuperlágy abroncsokra.

Alighanem még nevetett is egy jót rajtuk.

A Ferrari magánszámításai szerint egy-két kör kellett volna még ahhoz, hogy Vettel elhasználódott gumijai végleg megérjenek a cserére, és a német címvédő autója kezelhetetlenné váljon. S bár az adatot illik fenntartásokkal kezelni (lévén a Ferrari mérnökei számolták ki), azért tájékoztató információnak bőségesen megteszi - annál is inkább, mert annyira nem állhat távol a valóságtól, hogy ne tudjuk biztosan kijelenteni: Vettel képtelen lett volna megtartani első helyét a célig. Körülbelül három-négy körrel a leintés előtt kibattyogott volna a boxutcába, szép nyugisan lecserélte volna a „papucsait”, és becsorgott volna a célba a harmadik helyen.

Ehelyett megszerezte pályafutása első monacói győzelmét.

Nem mondhatni persze, hogy érdemtelenül, de mindenképpen kevésbé megérdemelten, mint akár a második helyen befutó Alonso, akár a harmadik helyen végző Button esetében vélnénk - utóbbi két versenyző ugyanis hosszú idő után az első hibátlan versenyét teljesítette, ez mondjuk Alonso esetében nagyon érett már az idei hol csodás, hol csapnivaló performanszait látva, ám a 2009-es világbajnok idei formáját elnézve vaskos meglepetés.

Mondjuk, ha közelebbről megvizsgáljuk, hogy mit is tudott ez a McLaren idén Monacóban, akkor máris árnyaltabb a kép: könnyen lehet, hogy ha Lewis Hamilton indulhat a második rajthelyről (ahogyan Button tette), most éppen azt ünnepelnénk, hogy mennyire szoros a világbajnokság, milyen nagy győzelmet aratott a 2008-as bajnok, és hogy lám-lám, mégis van értelme keményen, éjt nappallá téve dolgozni, hiszen a Red Bull és Vettel sem verhetetlen, csak meg kell találni a réseket a pajzson, és az adódó lehetőségeket kíméletlenül kihasználni.

Ehhez képest Hamilton egész hétvégéje (szombattól kezdődően) egy hatalmas pechszéria volt, melynek a tetejébe a végére még ő maga is elvesztette a fejét, és olyat tett, ami bizony megint lerombolhatja egy kicsit újjáépülőfélben lévő renoméját.

Pedig most éppen sokkal jobban tenné, ha befelé fordulna, és önmagát okolná. Kezdhetné az önostorozást mindjárt szombaton, ahol sokáig ugyan ellenállhatatlan volt, ám a Q3-ban elszámította magát, későn jött ki az első körére, amit ráadásul Massa miatt el is fuserált - második lehetőség pedig már nem volt, Pérez nekicsapta a falnak a Sauberét, az edzést leállították, a kihűlt gumikkal pedig Lewis sem tudott már csodát tenni. Ráadásul még levágott egy sikánt is, amiért elvették a legjobb idejét, így csak a 9. helyről rajtolhatott. A startnál egyébként önmagához képest nagyon nyugodt maradt az angol, én a magam részéről fel is kaptam a fejem, mondván most végre talán megláthatjuk azt is, milyen az, amikor egy tökéletes versenyző tökéletes mentális állapotban próbálja meg kiadni magából a legtöbbet.

Hát, nem láttuk meg. Sőt…

Az első hiba akkor jött, amikor Schumacher a Loewsben elhajtott mellette, kihasználva egy pillanatnyi megingást. Hamilton ekkor begőzölt - nem is csoda, egyrészt pontosan tudta, hogy saját hibájával csak tovább rontott amúgy sem túl rózsás helyzetén, másrészt pedig pillanatokon belül kiderült, hogy Schumacher (hála a Mercedes borzalmas tapadásának) igencsak bénán téblábol a pályán. Arra azonban körökön keresztül volt ereje és tapasztalata, hogy fel tudja tartani a szemmel láthatóan is nagyságrendekkel gyorsabb Hamilton a McLarenben.

Később persze az angol előzött, majd kisvártatva utolérte Massát - és elszabadult a pokol. Hamilton idegei felmondták a szolgálatot, képtelen volt hideg fejjel, józanul gondolkodni, minden áron előzni akart, holott pontosan tudta, Massa ellen csak türelemre kell játszania, a brazil előbb-utóbb úgyis elrontja az egyik kanyar bejáratát. Hamilton azonban nem tudta magát türtőztetni, a Loews-ben  bebújt a Ferrari mellé (az itteni előzésért egyébként majdnem mindenkit megbüntettek), ahol aztán törvényszerűen össze is akadt a két régi jó barát, s csak az isteni szerencsének köszönhetően sikerült nagyobb galiba nélkül továbbmenni. Aztán azonban eljött Massa végzete, a kis brazil szokásához híven összeroppant a nagy nyomás alatt, az alagútban gyönyörű ívet kiautózva nekivezette a Ferrariját a falnak - és zsinórban harmadik versenyén karmolhatott be nulla pontot az ellenőrzőjébe.
Hamiltont cserébe megbüntették.

Hogy vajon akkor is kap-e büntetést az angol vadsuhanc, ha Massa nem gondolja úgy, hogy neki jobb lesz a fal tövéhez dörgölődve kigyorsítani az alagútból, talán sosem tudjuk meg. Az azonban bizonyos, hogy ha addig még tartotta is valamennyire magát bizonyos emberi és versenyzői normákhoz Lewis, az a bizonyos büntetés minden falat leomlasztott előtte. Leereszkedett az a bizonyos lila köd - és innentől nem volt megállás. A hétvége mélypontja akkor jött el, amikor Hamilton úgy gondolta, hogy hidegre teszi az éppen élete legjobb eredménye felé robogó, és a Williams csapat idei első pontjait begyűjteni szándékozó Maldonadót. Mivel már csak pár kör volt hátra, Lewist csak utólag büntették meg.

Ennek aztán már akkora utóélete van, hogy csak külön cikkben érdemes vele foglalkozni…

Webbert azonban még ebben az írásban meg kell említenem, no meg azt is persze, hogy a csapata megint „sikeresen” elintézte, hogy ne legyen dolga a legnagyobbakkal (köztük Vettellel), és becsületesen küzdve is csak a negyedik helyre tudja bekormányozni a Red Bullt. A tavalyi győző persze így is megvillantotta csodálatos tehetségét (Monacót egyébként mindig nagyon érezte az ausztrál), az utolsó körben olyan gyönyörűen előzte meg Kobajasit, hogy még magának a nagy előzőművésznek is tátva maradt a szája. Én magam, bevallom, egy pillanatra megijedtem, hogy ebből is büntetés lesz, látva milyen szigorú formájukban vannak az ítészek…

Végül nem lett büntetés (miért is lett volna?), Webber negyediknek érkezett be, mögötte Kobajasi, majd Hamilton következett - az angol tehát még úgy is megtartotta hatodik helyét, hogy utólag 25 másodpercet hozzáadtak az idejéhez. Hogy is ne, hiszen mögötte Sutil már körhátránnyal jött…
Persze csak azután, hogy kirobbantott egy hatalmas balestet az uszodánál - érdekes módon ekkor éppen úgy a negyedik helyen állt, mint 2008-ban, amikor Kimi Räikkönen torpedózta meg az alagút végén… Ezúttal rongyosra strapált kerekei miatt defektet kapott, többször is letért az ideális nyomvonalról, ám mivel egyszerre körülbelül hatan estek a nyakára, lehetetlen volt elkerülni a balesetet: Hamilton befékezett, hogy ne menjen neki a Force Indiásnak, Alguersuari felöklelte a britet, miközben kicsivel mögöttük Petrov nekicsapódott a falnak, és kis híján rántotta magával Barrichellót is. Az orosz azonban triplán rosszul járt, egyrészt Sutillal ellentétben egy nagy sikerrel kecsegtető verseny végét már nem érte meg, másrészt bokasérülései miatt még kórházba is kellett szállítani… Hála az égnek már jól van, úgy tűnik, indulhat Kanadában, Sergio Pérezzel egyetemben.

Eközben sokan azt akarják elérni, hogy Lewis Hamilton ne lehessen ott a montréáli rajtrácson…

megosztom