Vasas

Újabb öt évre Markovits László az Angyalföldiek ügyvezető elnöke

  • MTI

A centenáriumát ünneplő Vasas küldöttei újabb öt évre Markovits Lászlót választották meg az egyesület ügyvezető elnökének a hétfői tisztújító közgyűlésen.

VASASA Vasas Szakszervezet budapesti központjának dísztermében rendezett választáson a 36 szavazásra jogosult küldöttből 27 jelent meg, s egyhangúlag a klubot 2002 óta irányító sportvezetőre voksoltak az öttagú jelölő bizottság ajánlásának megfelelően. A másik elnökjelölt Tőkés Róbert volt.

"Nem gondoltam volna 2002-ben, amikor megelőlegezett bizalommal kerültem a Vasas élére, hogy kilenc évvel később egyhangúlag választanak meg újra elnöknek" - mondta az MTI-nek Markovits. "Öt éve már élveztem a bizalmat, most pedig teljes egészében mögöttem áll a Vasas-család".

Markovits az elmúlt kilenc év legnagyobb eredményének a létesítményfejlesztést tartja. Kiemelte, ezen időszakban több mint kétmilliárd forintot vontak be állami létesítmények fejlesztésére és felújítására, azaz amíg a fővárosban inkább megszűntek sportpályák, addig a Vasasnál látható fejlődés van. A sportvezető szerint az egész sportra jellemző csökkenő tendenciára is rácáfol a Vasas.

"Az elkövetkezendő öt évben szeretném megerősíteni azt a pozíciót, hogy a Vasas a családok klubja. Azt szeretném, ha azt érezné mindenki, hogy a Vasasban sportolni jó. Egyfajta klubhűséget szeretnénk kialakítani, továbbá sportot szolgáltatni mindenki számára" - mondta terveiről a 17 szakosztállyal rendelkező Vasas első embere, aki hozzátette, jelenleg nap mint nap 2500 gyerek sportol a klubban.

Az elnökválasztás előtt a közgyűlés elfogadta a tavalyi év beszámolóit, továbbá díjazta a tavalyi év legjobbjait és különféle kitüntetéseket - örökös tag, örökös bajnok és életműdíj - adott át. Az év legjobbja Bacskai Balázs ökölvívó lett Szász Emese vívó és Sastin Marianna birkózó előtt. Az edzőknél Bacskai felkészülését irányító Bacskai Imre, a csapatoknál a férfi vízilabda együttes nyert, továbbá a csapatsportok edzői közül Földi Imre bizonyult a legjobbnak. A legjobb utánpótlás korú versenyző címet Iliász Nikolász vívó érdemelte ki, míg az utánpótlásedzőknél, az ő szakmai munkáját irányító Szabó Bence győzött.