Roland Garros

Ilyen még nem volt - az első három kiemelt nélkül zajlik a negyeddöntő

  • VNA

Az open éra 1968-as kezdete óta nem volt példa arra, hogy a Roland Garros női versenyében a legmagasabban rangsorolt három játékos egyike sem jut el a legjobb nyolcig.

A dán Caroline Wozniacki és a belga Kim Clijsters kiesése után véget ért az idei Roland Garros a harmadik helyen kiemelt játékosa, Vera Zvonarjova számára is. Az orosz teniszező korábban némi szerencsével jutott tovább Sabine Lisickivel szemben, most azonban nem volt ellenszere honfitársnője, Anasztazija Pavjlucsenkova ellen. A 14. helyen kiemelt orosz játékos a rövidítésbe torkolló első játszma végén játszott remekül, így közel egy órányi játék után került előnybe. A második szett aztán könnyedén lett Zvonarjováé, aki azonban a döntő szettben nem tudott pontosan játszani. Ez a játszma a mindössze 19 esztendős Pavljucsenkováé lett, aki életében először jutott be egy Grand Slam-tornán a legjobb nyolc közé.

Zvonarjova kiesése után az is eldőlt, hogy a legjobb nyolc között nem lesz ott az első három kiemelt közül senki sem, amire az open éra 1968-as kezdete óta nem volt még példa a női teniszben egyetlen Grand Slam tornán sem.

Roland Garros – 4. forduló
(14) Anasztazija Pavljucsenkova (orosz) - (3) Vera Zvonarjova (orosz) 7-6, 2-6, 6-2