Műugrás

Elhunyt a világbajnok Thomas Daley édesapja

  • VNA

Nem érhette meg fia várható londoni sikereit Robert Daley, a világ- és Európa-bajnok toronyugró, Thomas Daley édesapja.

A házigazdák számára a londoni olimpia egyik leginkább várt eseménye a férfi toronyugrók küzdelme lesz, ahol a fiatal, a 17. születésnapját éppen a múlt héten ünneplő, de már világ- és Európa-bajnok Thomas Daleyért szurkolnak majd az angolok. A roppant tehetséges versenyző három évvel ezelőtti feltűnése óta valóságos médiaszemélyiség lett Nagy-Britanniában, akitől természetesen aranyérmet (és a kínai műugró klasszisok legyőzését) várnak 2012 nyarán.

A rá nehezedő sportszakmai nyomás miatt nem vár könnyű feladat Daleyre a következő egy évben, amelyet ráadásul nehezít édesapja pénteken este bekövetkezett halála is. Robert Daleynél öt évvel ezelőtt diagnosztizálták az agytumor nevű betegséget, amely a kezelések hatására egy időre tünetmentessé vált. A daganat 80%-ának eltávolítása ellenére azonban idén februárban ismét jelentkeztek a betegség jelei, amelyek a végletekig legyengítették a 40 esztendős apuka szervezetét. „Az ő bátorsága és rákbetegséggel szembeni harcban felvállalt küzdelme volt az, amely megmutatta, hogy milyen erő rejtőzhet egy szülőben. Az ő szellemisége is segítette fiát abban, hogy még jobb sportolóvá váljon. Amikor a brit olimpiai csapat egy év múlva bevonul majd az Olimpiai Stadionba, akkor tudjuk, hogy az ő szelleme is velünk lesz majd, aki örökké motiválni fogja a brit olimpiai csapat tagjait.” – szól a Brit Olimpiai Szövetség (BOA) szombati szomorú hangvételű közleménye.

Robert Daley betegsége ellenére fia valamennyi versenyén jelen volt, kivételt a legutóbbi Nemzetközösségi Játékok jelentették csupán, ahova már nem tudott személyesen elutazni. Utoljára a múlt hónapban Sheffieldben rendezett versenyen látta fiát versenyezni, ahol Tom Daley szinkron partnerével, Peter Waterfielddel először tudott győzni a műugrók World Series névre hallgató sorozatának versenyén. A fájdalmasan korán búcsúzó Robert Daley feleségét, Debbiet és három fiát (Tom mellett Williamet és Bent) hagyta hátra. Élete nagy álma pedig nem teljesülhetett, hiszen jövőre nem nézheti majd tehetséges fiát a londoni játékok toronyugró versenyein.