NB II

A Mezőkövesd Szántai bravúrjaival megállította a DVTK-t

megosztom

A vendég Diósgyőr helyzetek sokaságát alakította ki a kövesdi kapu előtt, ám a szenzációs formában védő Szántai Levente mindent védett, így Vámosi büntetőjével 1-0-ra nyert a hazai csapat.

Vámosi Csaba váltotta gólra a megítélt büntetőt

A harmadik helyen álló Mezőkövesd a tavasszal még hibátlan DVTK csapatát fogadta az NB II Keleti csoportjában. A képlet egyszerű volt: amennyiben a Diósgyőr nem kap ki, feljut a Monicomp Ligába. A vendégek sorozatban 14 mérkőzést nyertek meg a másodosztályban, ezzel csúcstartók voltak a mérkőzés kezdetéig Európában. Több mint 2000 DVTK-drukker érkezett Mezőkövesdre, annak a reményében, hogy a lefújás után már az NB I-es tagságot ünnepelhetik együtt a csapattal.

Az első komoly lehetőség Dobos előtt adódott, de nagy helyzetben elment az egykori Honvéd-játékos feje előtt a labda. A DVTK egyértelműen támadóbban lépett fel, Granát lövése már gólba tartott, amikor egy kövesdi védő bele tudott érni. A 22. percben Luque távoli lövését Szántai öklözte, a kipattanót Dobos lőtte rá, de a hazai kapus másodszor is hárított. Öt percre rá Dobos tesztelte a Szántait, aki ezúttal is magabiztos volt.

Fél óra elteltével Dobos kapott remek labdát a jobb oldalon, ám beadásába rosszul nyúlt bele Granát, így Szántai menteni tudott. A Diósgyőr előtt továbbra is több lehetőség adódott, csak a hazai hálóőrön múlt, hogy nem kerültek előnybe a vendégek az első félidőben. A 45. percben még Lippai bombáját védte Szántai, így gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A második játékrészben is folytatódott a DVTK fölénye, egészen a 60. percig, amikor egy jogtalan tizenegyest kapott a Mezőkövesd. A bal oldalon Bagi tört be a tizenhatoson belülre, ahol Gal a bíró szerint buktatta, a büntetőt Vámosi a jobb alsóba lőtte (1-0).

A 70. percben a csereként beállt Arze lőtt kapura, de Szántai gyors vetődéssel hárítani tudott. Négy percre rá Lippai kényszerítőzött a kövesdiek tizenhatosán belül, majd 5 méterről ballal lőtt, a labda centikkel kerülte el a bal alsó sarkot. A DVTK sorozatban dolgozta ki a helyzeteket, de Szántai szenzációs napot fogott ki, és mindent hárított. A spanyol Luque is mindent megtett, de az MTK korábbi hálóőre mindenhová odaért. Így maradt az 1-0-s hazai siker, ám mivel a Nyíregyháza vereséget szenvedett Vácon, a DVTK bajnok és feljutó lett.

NB II Keleti csoport

Mezőkövesd-Zsóry-DVTK 1-0 (0-0)

Gólszerző: Vámosi (60.– 11-esből)


Csapat LM GY D V Gólok P
1. Diósgyőri VTK 28 21 2 5 59:20 65
2. Mezõkövesd 28 18 5 5 44:18 59
3. Nyíregyháza 27 17 6 4 59:18 57
4. MTK II 28 15 7 6 45:30 52
5. Vác 27 15 6 6 39:24 51
6. Békéscsaba 27 9 9 9 44:40 36
7. Vecsés 27 9 8 10 33:29 35
8. Debrecen II 28 9 7 12 36:43 34
9. Újpesti TE II 27 8 7 12 39:53 31
10. REAC 27 8 6 13 26:34 30
11. Makói FC 27 8 5 14 28:48 29
12. Orosháza FC 27 6 9 12 29:47 27
13. Cegléd 27 7 5 15 39:54 26
14. Kazincbarcika 27 6 8 13 34:58 26
15. Hajdúböszörmény 27 5 8 14 24:40 23
16. Bőcs 27 5 6 16 25:47 21

megosztom