Úszás

Risztov Éva országos csúcsot úszott 1500-on

  • MTI
megosztom

Több mint nyolcéves, saját országos csúcsát (16:21.82 p) döntötte meg női 1500 méteres gyorsúszásban Risztov Éva, aki 16:13.00 perc alatt ért célba a Szlovák Grand Prix-n pénteken.

A korábbi sokszoros vb- és Eb-érmes, pályafutását több évi kihagyás után újrakezdő debreceni versenyző edzője, Vajda Tamás a helyszínről az MTI-nek elmondta, hogy Risztov nagy fölénnyel végzett az élen Pozsonyban.

Hozzátette, teljesítménye nemcsak versenyrekordot ért, hanem ezzel egyszersmind az idei világranglista harmadik helyére került, s immár biztos szereplőnek tekinthető a júliusi, sanghaji világbajnokságon, amelyen a tervek szerint nemcsak 1500-on az 50 méteres medencében, hanem nyíltvízi úszásban, 10 kilométeren is indul.

megosztom