Taktikai Zóna

Lesz-e válasza Fergusonnak a Barca-hengerre?

  • Kele János
megosztom

2009-ben egyszer már találkozott egymással a Barcelona és a Manchester United a Bajnokok Ligája döntőjében - a Barcelona akkor történelmi leckét adott futballból és taktikából a manchesterieknek. Vajon ismétli magát a történelem?

A Unitednek alkalmazkodnia kell. Nincsen mese, ezt a Barcelonát nem lehet megverni "saját játékkal", nem lehet megtörni az ellenállásukat egy jól sikerült 4-4-1-1-gyel, ahol Carrick és Giggs kihasználja a középpálya közepén keletkező "lyukat" és onnan osztogat a trequartistákat megszégyenítő kreativitással hasító Rooney-nak - erre ugyanis egészen egyszerűen sem hely, sem idő nem lesz. A Barcelona ellen egyedi, speciális játékstílus kell, a tökéletességig finomra hangolt, minden oldalról zárt retesz; nem is beszélve a szinte őrjítő koncentrációról, és a végtelenségig feszített fegyelmezettségről.
És ezt Ferguson pontosan tudja. Ha úgy tetszik, megfizette már egyszer a tanulópénzt.

Immár harmadik szezon óta tartja magát a tézis, miszerint a Barcelona tökéletes labdabirtoklása ellen nincsen ellenszer, nincsen gyógymód, csak a vereség módja és gyorsasága a kérdés. Meg lehet halni ellenük szépen, ahogyan éppen az MU tette 2009-ben, de könnyen bele lehet szaladni méretes pofonokba is, mint a Bayern ugyanakkor, vagy éppen idén a Real. Ez utóbbi kitétel egyébként nem feltétlenül arra vonatkozik, hogy a királyiak rosszul játszottak volna, vagy eszetlenül, taktika nélkül - sőt, inkább annak egyenes ági következményei, hogy ők nem meghalni akartak a Barca ellen. Talán túlságosan is a túlélésre rendezkedtek be…

A szombat esti csúcsmérkőzés előtt voltaképp egy kérdés merül fel: vajon Ferguson ismét váratlant akar húzni, mint 2009-ben, vagy inkább a józan eszére hallgat, és egyszerűen megfojtja a Barca támadójátékát. Én inkább ez utóbbira látok esélyt, mert bár Fletcher, úgy néz ki, nem játszhat a döntőn, azért a United keretében bőven van annyi erő, hogy végrehajtson egy nem is annyira egyszerű feladatot.

A United legnagyobb erénye ebben a szezonban az volt, hogy hihetetlenül egységesen játszottak egy szinte megbonthatatlanul összecsiszolt csapatjátékot, amelyben voltak ugyan nagy egyéniségek, de alapvetően nem az ő egyéni teljesítményükön múlt a csapat szerencséje. A manchesteriek erőssége éppen az a csapatjáték, amelyik a leghatékonyabb tud lenni a katalánok totális futballja ellenében.
Le kell ugyanis számolnunk a tévhittel, miszerint a Barcelonát úgy lehet megverni, hogy ragasztunk egy kullancsot Messi, Iniesta és Xavi nyakára - nem, a spanyol bajnokcsapatot csakis egységes, csupaszív, a végsőkig kontrollált csapatjátékkal lehet legyőzni. Jobban mondva csakis így van egyáltalán esély arra, hogy felcsillanjon a győzelem lehetősége.

Manchesteri részről le kell számolni az olyan illúziókkal, hogy majd Park leveszi a pályáról Messit, Carrick gúzsba köti Xavit, Valencia pedig leradírozza Iniestát. A mai futballban már nem lehet pusztán egyéni párharcokra lebontva értékelni és megtervezni egy mérkőzést - a játék elmélete túljutott az emberfogásos védekezésen, a csapatmozgások sokszínűsége ma már egyszerűen kivitelezhetetlenné, sőt, egyenesen önveszélyessé teszi a védekező játékszituációk egyéni párharcokra való lebontását. Csapatként, egymást segítve kell védekeznie a Unitednek, amellett persze, hogy egyetlen egy, aprócska egyéni hibát sem vét; a kulcs a fegyelmezettség, a koncentráció és a feltétlen hit.

A győzelemben és egymásban.

Fergusonnak tehát dönteni kell, azügyben, hogy mennyit ad fel csapata identitásából, megszokott stílusából annak érdekében, hogy a csapata a győzelem reális esélyével léphessen pályára a Wembley-ben. A világ tehát most találgat, van aki a 4-4-1-1-ben bízik, más inkább két csatárral zavarná meg a Barcelonát, sok vezető angol lap pedig egészen odáig megy, hogy 3-4-3-ban kellene kifutnia a pályára Unitednek, mely hadrendbe könnyűszerrel be lehetne illeszteni Ferdinand és Vidics mellé a harmadik centerhalfot, Smallingot is. A formációk tehát csak repkednek, ahogyan a lehetséges kezdőcsapatok is, a fél világ azon elmélkedik, vajon játszhat-e Fletcher, kap-e lehetőséget Nani, és mi lesz a feladata az idén már a pálya minden részét bebarangoló Rooney-nak.

Én abban hiszek, hogy a rutinos skót mester nem változtat, és a jól bevált 4-4-1-1-ben küldi fel fiait a pályára.

Barcelona Manchester United BL-döntő taktikai rajzaNem árulok el nagy titkot, ha kifejtem, a mérkőzés a középpályán dől majd el - nem is igazán dőlhetne el másutt, a Barcelona nem játszik klasszikus értelemben vett csatárokkal, Villa és Pedro a pálya középső harmadától, a vonal mellől indul el befelé, miközben Messi rendszeresen kibújik a középcsatár szerepköréből, és hátrébb caplat egészen a fedezetsorig. Az argentin zseni tehát támadó, ám semmiképpen nem csatár - igazi prototípusa ő a annak a modern hamis kilencesnek, amit annak idején még Spalletti kezdett csiszolgatni a Románál (Totti), majd éppen Ferguson tökéletesített a Unitednél (Ronaldo). Igen ám, de a posztra Messinél alkalmasabb játékost aligha találhatnánk…

Két éve még meglepte Fergusont, hogy a Barca 10-ese középen kezdett, voltaképpen az egész meccsen nem találta az ellenszerét a középcsatár nélküli taktikának. Ez persze nem csoda, a XXI. század egyik legújabb trendjét irtózatosan nehéz megfelelően levédekezni - pláne, ha az ál-középcsatárt a világ jelenlegi legjobb játékosa, Lionel Messi alakítja. A hamis kilences (a'la Hidegkuti Nándor) nagyszerűsége és nehéz levédekezhetősége abban rejlik, hogy az ellenfél védői ebben a szituációban nem tudnak sablonos, előre könnyen begyakorolható védekezési módszereket alkalmazni. Nagyon leegyszerűsítve a sémát, két lehetőség áll előttük: a hátrébb húzódó középcsatárral vagy kilép valamelyik középső hátvéd (ezzel viszont megbomlik a védőnégyes szerkezeti egyensúlya), vagy pedig átveszi őt a legmélyebben helyezkedő fedezet. Ez utóbbi sem megy zökkenőmentesen, hiszen egy középső középpályás nem loholhat állandóan a meginduló ál-középcsatár mögött/mellett, előbb vagy utóbb át kell adnia azt a centerhalfnak - ez az átadás viszont csak a legritkább esetben szokott sikeres lenni, lásd Messi kitűnő szólógólját az idei BL-Clásico odavágóján.

Persze nagyon megijedni nem kell, nem lehetetlen levédekezni a hamis kilenceseket, még akkor sem, ha maga a csodálatos Lionel Messi alakítja is a szerepüket - egyszerűen tilos egy az egyben, személyre szabottan fellépni ellenük. Mint az előző bekezdésben ismertettem, az ál-középcsatár a védelem utolsó vonala és a leghátsó fedezet közötti rést használja ki arra, hogy szembeforduljon a kapuval, átvegye a labdát, megiramodjon vele és lélegzetelállító cselsorozatba kezdjen, vagy pazar mélységi passzal hozza helyzetbe a védelem mögé beinduló szélsőket. A kulcs tehát, hogy ezt a bizonyos területet a lehető legjobban leszűkítse a United, és lehetőleg Messi tevékenységét a kapuval való szembefordulásra redukálja. Nem lesz egyszerű, az bizonyos, éppen ezért nem szabad csak és kizárólag Parkra (vagy Giggsre, Carrickre stb.) bízni az argentin zseni semlegesítését - csapat szinten kell körülötte szűkíteni a területet, ügyelve arra, hogy soha ne vonja el se túl sok, se túl kevés ember figyelmét.

Lionel Messi és Nemanja Vidics küzd a labdáért a Manchester United és a Barcelona 2009-es BL-döntőjén. Persze dőreség lenne azt állítani, hogy a katalánok játéka csak és kizárólag Messire épül - ám ha az argentin aranylabdás tevékenységi körét sikerül kellőképpen leszűkíteni, bizony nagyon nehéz helyzetbe sodródhat a Barcelona. Iniesta és Xavi ugyan elképesztően jó játékosok, de terület nélkül nekik is borzasztóan nehéz a dolguk - főleg ha Messi zsenijére sem számíthatnak, mint az egyenletet egyszerűsítő tényezőre. Ebből a szempontból egyébként (tehát a terület szűkítése, valamint Messi és Xavi semlegesítése) a Real első BL-Clásicón mutatott védekezése számít az etalonnak; és ezt még akkor is tartom, ha végül a Real 2-0-ra elveszítette a mérkőzést.

A Real olyannyira szűk területet hagyott a Barcának, hogy nemhogy Messi nem tudott a kapu felé megindulni, de még Xavi is csak bajosan volt képes előrefelé passzolni. Járt persze a labda lábról lábra, megvolt a tökéletes labdabirtoklás, de konkrétan semmire nem ment vele a Barca. Terület nélkül ugyanis még nekik sem megy...

Döntő tényező lehet egy ilyen helyzetben Daniel Alves szerepköre - az egyik leglényegesebb változás ugyanis a 2009-es és az idei Barcelona között éppen a zseniális brazil jobb-bekk bevetése. Alves feladatköre ráadásul mára már nagyban átalakult, játéka nem merül ki a folyamatos rohangálásban, és értelmetlen beadásokban; a Barca 2011-es bajnokijain többnyire már nem a vonal mellett játszott, inkább beljebb húzódott, és pazar passzokkal indította be a támadókat a védelem mögé. Ha tehát ne adj’ Isten Messi, Iniesta és Xavi is „besülne” a United ellen (természetesen Fergusonék remek védekezésének következtében), még mindig ott van Alves, aki mintegy plusz szabad emberként megjelenve az ellenfél térfelén a katalánok oldalára billentheti a mérleg nyelvét.

Az ellene való védekezés kulcsa szintén a terület minél radikálisabb szűkítése lehet, lévén egy szorosan és szervezetten működő többsoros fallal szemben semmit sem ér a brazil bekk gyorsasága és kombinációs készsége. A folyosók teljes elzárásával nemes egyszerűséggel arra kell kényszeríteni a Barcelonát, hogy emelje fel a labdát, és egy olyan stílust kezdjen forszírozni, amelyik egyáltalán nem a sajátja.

Egy hermetikusan elzárt United térfél esetén hatalmas teher hárulna Busquetsre, akinek így mindig megjátszhatónak kellene lennie, hiszen a Xavi-Iniesta kettős gyakran inkább hátrafelé passzolna a húsdarálóból. Igen ám, csakhogy a katalán házikedvenccel szemben a rendkívül kellemetlen ellenfél hírében álló Rooney áll majd - feltehetően azzal a kimondott szándékkal, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel hiúsítsa meg riválisa zavartalan játékát.

A manchesteri védelemmel valószínűleg nem lesz gond, Vidics és Ferdinand posztján a világ legjobbjai közé tartozik, csakúgy mint Evra - és még mielőtt valaki felemlegetné, hogy jobbhátvédben valószínűleg O'Shea kezd - aki ugye nem a világ közepe -, gyorsan beszúrom, hogy két lehetséges forgatókönyv van. Első, és általam üdvözítőnek vélt esetben egy alapvetően bal lábas, rendkívül gyors, elképesztően tehetséges fiatalember (Fabio) kezd, míg a második szerint az ír klublegenda, O'Shea. Nem hiszem, hogy lenne rossz megoldás, maximum kevésbé jó... Fabio mellett a gyorsasága szól, (amit például kitűnően kamatoztathat, ha hátrányba kerül a United) valamint az a tény, hogy alapvetően ballábas. A Barca játéka alapvetően nem a szélsőjátékon alapul, egy átlagos mérkőzésen konkrétan öt beadásuk jó, ha van - ráadásul az sem a két vonal mellett játszó támadótól, Pedrótól és Villától érkezik, hanem döntően Dani Alvestől, és a kapu mögé. Következésképpen tehát a két szélső támadó (wide forward) általában befelé cselez, labda nélkül is arra indul el, és mozgásával vagy labdavezetésével a védelem leghátsó sorát megbontva próbál szabad folyosókat nyitni Messi esetleges cselsorozataihoz. Talán mondanom sem kell, mennyire jól jön az angoloknak egy olyan szélsőhátvéd, akinek éppen a jobbik lába felé cselez a befelé törő Villa...

Egy ilyen alapvédekezés mellett gyors megindulásokkal, okos passzokkal van esélye az MU-nak felvenni a versenyt Katalónia büszkeségével. Nem lesz sok helyzete a Unitednek, de azzal a kevéssel, ha valakik, hát ők képesek jól sáfárkodni - sőt, továbbmegyek, kötelező lesz velük jól sáfárkodniuk, amennyiben nyerni szeretnének.

Amennyiben nyerni szeretnének, a jó sáfárkodás mellett egy egészen kiugró teljesítményt nyújtó Parkra is szükségük lesz; és itt most nem lehet megelégedni annyival, mint két évvel ezelőtt, mikor is a koreai szellőláb teljesítménye kimerült a többnyire felesleges rohangálásban. Rohangálnia persze most is kell majd, sőt talán többet is mint 2009-ben - de emellett azt sem bánnák az angol drukkerek, ha Park jeges lehelletét mindvégig a nyakán érezné az Iniesta-Xavi-Messi hármas valamelyik tagja. Park lesz a kulcsember, akinek védekeznie kell körömszakadtáig, oda kell érnie mindenhová, ahová ember odaérhet, sőt, ezek mellett a megszerzett labdát is meg kell becsülnie, és támadásba kell dobnia.

Olyan messzire persze nem kell, hogy küldje a bogyót, elég lesz, ha megtalálja majd Rooney-t, aki a mérkőzés legnagyobb részét a kezdőkör környékén tölti majd, egyrészt azért, mert kötelező lesz visszaiszkolnia Xavival, másrészt ,mert az ő feladata lesz az, hogy Busquets ne tudjon az egész mérkőzés során szabadon ténferegni a félpálya örül, harmadrészt pedig azért, mert mindig megjátszhatónak kell lennie, ha a United labdát szerez. Olyan helyen kell állnia, ahol gyorsan és könnyen labdához tud jutni: elég közel tehát Parkhoz, Giggshez és Carrickhez ahhoz, hogy minden esetben el tudja kérni tőlük a labdát abban a reményben, hogy meg is kapja azt. Innen pedig már jórészt improvizatív a játék - Wazza majd szépen eldönti, hogy akkor érdemes-e egy hosszú passzal játékba dobni a leshatáron ügyködő Hernandezt, vagy inkább egyedül kell megindulnia, leráznia Busquetset, és rávezetni a labdát az ekkor már sprintben hátráló Barca-védelemre.
Ha ugyanis az ellenfél túljut Busquetsen, már nagy a baj. Nem sokszor történt ugyanis ilyen velük az elmúlt három szezonban...

Chicharitó játszani fog, mert játszania kell, ha Fletcher nem egészséges. Könnyen lehet egyébként, hogy a skót összedrótozása esetén is neki bérelt helye lenne a kezdő tizenegyben, mert képes olyan dimenziókat adni az MU támadójátékának, amiket mástól nem igazán várhatunk el a keretből. Vele ugyanis lenne középcsatára a Unitednek. Első ránézésre ez ugyan nem tűnik egy túlontúl nagy horderejű dolognak, a Realnak is volt az első Clásicón, aztán Mourinho rájött, hogy felesleges, és tulajdonképpen azonmód lekapta a pályáról. A Unitednek azonban nem felesleges Hernandez, egyrészt azért, mert nagyon gyors, remekül helyezkedik, szinte folyamatosan a leshatáron táborozik, és percnyi nyugtot nem hagy az ellenfél középhátvédeinek. A Barcelona hátsó traktusa pedig sok mindenhez hozzá van szokva, csak a 90 perces állandó koncentrációhoz nem, ki tudja vajon mikor roppannak össze a nagy figyelésben. Az sem mellékes persze, hogy Chicharitóról akkor is a kapuba pattan a labda, ha éppen saját magát rúgja fejbe - egy ilyen két lábon járó mázlifaktor kihagyása pedig egyszerűen megmagyarázhatatlan lenne éppen a Barcelona ellen.

Az, hogy ki lövi az első gólt, valószínűleg mindent eldönt majd - hiszen én nem emlékszem olyan alkalomra, amikor a Guardiola-féle Barcelona ellen fordítani tudott valaki, míg a Manchester ellen ebben a BL-szezonban még csak egyenlíteni sem sikerült senkinek, miután megszerezték a vezetést. Persze egyszer minden sorozat véget ér; sőt, olyan is megesett már, hogy éppen a BL-döntő lett egy álomcsapat történetének utolsó állomása…

megosztom