Roland Garros

Federer ismét könnyedén jutott tovább

  • VNA

Harmadik mérkőzését is simán, három szettben nyerte meg Roger Federer, aki már nyolcaddöntős a francia nyílt teniszbajnokságon.

A svájci Roger Federer a Roland Garroson a szerb Janko Tipszarevics elleni meccsen.
Bár többen úgy gondolták, hogy a szerb Janko Tipszarevics komoly ellenfele lehet Roger Federernek, végül nem történt meglepetés a Roland Garros harmadik fordulójában. A torna szervezői által a harmadik helyen kiemelt svájci játékos ugyanis ezúttal is játszmaveszteség nélkül jutott tovább. A spanyol Feliciano Lopez és a francia Maxime Teixeira legyőzése után Federer pénteken remekül kezdett a 29. helyen kiemelt Tipszarevics ellen is, így mindössze 19 percre volt szüksége az első játszma megnyeréséhez (6-1). Ezt követően ugyan valamelyest feljavult a szerb játékos, aki azonban csupán egyetlen brék lehetőségig jutott el a remekül adogató egykori világelső ellen. A második és a harmadik szett ugyan már szorosabb volt, de Federer könnyedén teniszezve ezeket is hozta, így most is csupán másfél órát töltött a pályán.

Federer teljesítménye okán egyelőre nem feltétlenül érdemes a végső sikert emlegetni, de tény, hogy jó úton halad afelé, hogy az igazán fontos mérkőzésekre kellően sok erőt tartalékoljon magának, így bárki számára komoly rivális lehet. A Roland Garros 2009-es győztese sima győzelmével már a negyedik fordulóban van, ahol a Tsonga-Wawrinka találkozó győztese vár majd rá. A svájci játékos a 2004-es Roland Garros óta valamennyi Grand Slam tornán eljutott legalább a negyedik fordulóig, most pedig ezen felül kihasználhatja azt is, hogy a szakértők által Nadal-Djokovics párharcnak beállított versenyen a megszokottnál talán kisebb rajta a nyomás.

Roland Garros – férfiak 3. forduló
(3) Roger Federer (svájci) – (29) Janko Tipszarevics (szerb) 6-1, 6-4, 6-3