Választás

A FIFA korrupcióval vádolja saját elnökjelöltjét

  • MTI
megosztom

Néhány nappal az elnökválasztás előtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) bejelentette, hogy megvesztegetés vádjával vizsgálatot indít a posztért harcba szálló katari Mohamed Bin Hammam, valamint a szervezet alelnöke, a trinidadi Jack Warner ellen.

A két sportvezetőnek a FIFA etikai bizottsága előtt kell megjelennie vasárnap, mindössze három nappal a zürichi elnökválasztás előtt, amelyen Bin Hammam lesz az egyetlen kihívója a jelenleg regnáló Joseph Blatternek.

Bin Hammam május 10. és 11. között a karibi térség futballvezetőivel, köztük Warnerrel találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott majd eldönteni, hogy a katari elnökjelölt a szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit.

Warner neve már egy korábbi megvesztegetési botrány kapcsán is felmerült a FIFA-nál, ugyanis David Triesman, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) korábbi elnöke azzal vádolta meg: 2,5 millió fontot kért azért cserébe, hogy a 2018-as vb-re kandidáló Angliát támogassa szavazatával.

Warner az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnöke, amely a 208 FIFA-tagállamból 35-öt foglal magában. A CONCACAF eddig még nem hozta nyilvánosságra, hogy ezzel a 35 vokssal Blattert, vagy Bin Hammamot támogatja-e majd az elnökválasztáson.

megosztom