Forma-1

Távozott a Ferrari technikai igazgatója

  • MTI
megosztom

A Forma-1-es Ferrari csapat gyenge barcelonai szereplése után kedden távozott technikai igazgatói posztjáról Aldo Costa.

Az olasz istálló keddi közlése szerint a csapat technikai részlegét átalakították, s három területet alakítottak ki.

"A vázért felelős igazgató Pat Fry, a gyártásért Corrado Lanzone, a motor és technikai fejlesztésekért pedig Luca Marmorini felel" - áll a csapat közleményében.

A Ferrarinál azért volt szükség az azonnali változtatásokra, mert míg az év negyedik, isztambuli versenyén a Red Bullokhoz hasonló versenytempót tudott diktálni a csapat, s Fernando Alonso a harmadik helyen ért célba, addig vasárnap Barcelonában nagyon lassú volt mindkét autó. A spanyol úgy lett körhátránnyal ötödik, hogy a 20. körig vezetett, míg a brazil Felipe Massa szintén csak szenvedett, s váltóhiba miatt fel is kellett adnia a viadalt.

A világbajnoki sorozat történetének legeredményesebb csapata idén mindössze egyetlen versenyen volt dobogós Alonso révén. Az összetett pontversenyben a spanyol pilóta 67, Massa pedig 94 ponttal van lemaradva az éllovas Sebastian Vettel mögött.

megosztom