NB I

Kevesebb néző járt meccsekre, mint tavaly

  • MTI
megosztom

A tavalyihoz képest nyolc százalékkal csökkent az átlagnézőszám a labdarúgó NB I-ben.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) honlapján közzétett statisztikákból kiderül, hogy a Monicomp Liga 2010/11-es idényének 239 mérkőzésére (a nyolcadik fordulóban az Újpest-Szolnok összecsapást zárt kapuk mögött rendezték meg) összesen 662.125 belépőt adtak el, ami átlagosan 2770 nézőt jelent. Az egy évvel korábbi adatok alapján ez nyolcszázalékos visszaesést jelent, ugyanis a 2009/10-es szezonban ez a szám 2999 volt.

A leginkább nézőcsalogató forduló a 21. volt, a 12 ezer nézőt számláló Ferencváros-Újpest mérkőzéssel együtt összesen 32.718, átlagosan 4090 drukker látogatott ki a stadionokba. A legkevésbé a 16. játéknap érdekelte a nagyérdeműt, ekkor magyar viszonylatban is kirívóan alacsonyak voltak az adatok, a 13.228-as összlétszám átlagban 1654 szurkolót jelent.

A legtöbb nézőt továbbra is a Ferencváros vonzza: hazai környezetben a végül bronzérmes zöld-fehérek nézőszáma még emelkedett is a tavalyihoz képest, 4745-ről 5380-as átlagra, igaz, idegenbeli "mérlege" minimálisan romlott (6004-ről 5352-re). A nagy ellenlábas Újpestnek mostani gyengébb szereplése (6. hely) meglátszik a nézőszámon, átlagosan majdnem ezer nézővel kevesebben látogattak ki a Szusza Ferenc Stadionba (4754-3895), idegenben viszont a tavalyi 3988-ról 4050-re emelkedett a népszerűsége.
Nagyot lépett előre a bajnok Videoton, amely 3611-ről 4161-re tornászta fel átlagnézőszámát.

A története legjobb évét produkáló Paks - meglepetésre - rontott hazai pályán (1907-1706) és idegenben (2272-2166) is.

A legrosszabb átlagnézőszámot a kiesett MTK produkálta, hazai környezetben mindössze 1040 szurkoló volt kíváncsi a kék-fehérek teljesítményére átlagban.

Ugyanakkor könnyen elképzelhető, hogy a következő idényben komoly növekedés várható a nézőszámban, ugyanis az NB II Keleti csoportjában listavezető Diósgyőr, valamint a jelenlegi nyugati feljutó Pécs is többezres közönségre számíthat hazai pályán.

megosztom