Jelentősen megcsappant az érdeklődés a Forma-1 iránt az utóbbi hetekben - miközben a szezon előtt a legtöbb fórumon szakértők és szurkolók százai boncolgatták lelkesen a teszteredményeket és jósolgattak az előttük álló idényre, addig az utóbbi hetekben az aktivitás egyre kisebb; mintha mindenki kezdene beletörődni abba, hogy az idei világbajnokság eldőlt. Persze volt ez már így korábban is, ám akkor valahogy mégsem vette el a kedvét ennyi szurkolónak…
Michael Schumacher 2000 és 2004 között zsinórban öt világbajnoki címet szerzett, ám ezek közül csak kettőért kellett megküzdenie igazán: 2000-ben Mika Häkkinen az utolsó előtti, 2003-ban Kimi Räikkönen az utolsó futamig szorongatta a németet az összesített ponttáblán. A fennmaradó három esztendő (2001, 2002, 2004) azonban gyakorlatilag előre lefutott volt; a Ferrarihoz egyik autó sem ért fel színvonalban, a versenyzők pedig pláne nem tudták megközelíteni a schumacheri tökéletességet. A német szinte sétagaloppban nyert három VB-címet is (amennyit Piquet, Lauda, Senna karrierje során összesen!), sőt volt olyan év, amikor az szezon második felében már csak azon lehetett izgulni, hogy vajon nagy lelkiismeretfurdalása közepette Schumacher elengedi-e a csapattárs Barrichellót vagy sem.
Idén jórészt az adja az izgalmakat, hogy Sebastian Vettel egy vagy másfél másodperces előnnyel nyeri az időmérőt szombaton.
Persze tudom, furcsa ezt éppen egy olyan futam után leírni és idecitálni, amikor a német suhanc mindössze hat tizedet ad a célvonalnál mögötte beviharzó Hamiltonnak - mégis úgy érzem, ideje kicsit megkongatni a vészharangokat, lévén a maximális 125 pontot 7 híján mind egy szálig ugyanaz a versenyző gyűjtötte össze. Sebastian Vettel… Legutóbb ilyesmit Michael Schumachertől láttunk, aki a 2004-es szezont úgy kezdte, hogy az első 13 futamból 12-őt megnyert. Utána rögtön világbajnok is lett…
És egy cseppnyi kétségünk se legyen: ha minden így folytatódik (értsd: nem tiltanak be néhány Red Bull-alkatrészt), az idény végén Vettelt is kétszeres világbajnokká koronázhatják. Ami persze nem feltétlenül baj - sőt, nyilván olyan is lenne, aki igazán, szívből örülne ennek - csakhogy egy kis hiányérzetet mindig hagyna az emberben. Hiszen ha és amennyiben a bajnokká avatás idén bekövetkezik, akkor nem tudunk mást mondani, minthogy Vettel kétszer egymás után is igazi ellenfél nélkül lett világbajnok.
Mert így igaz.
Tavaly ugyan látszólag hihetetlenül szoros volt a bajnokság - de adjuk csak hozzá az év végi pontokhoz azt a három versenyt, amit győztes pozícióból, önhibáján kívül bukott el a német ifjonc! Mindjárt nem lett volna annyira idegtépő az a bajnoki hajrá… Vettel alatt két éve a mindent kétséget kizáróan legjobb autó muzsikál, ő pedig, ha adottak a lehetőségek, az utolsó cseppig kihajtja a benne lévő potenciált, azaz győz. Megveri a csapattársát, legyőzi a kissé gyengébb masinában próbálkozó trónkövetelőket, hol kisebb, hol nagyobb különbséggel, majd kiszáll az autójából, és mosolyog. No, de hol itt a hiba?
Hát ott, hogy a legtöbb szurkoló számára abszolút semleges Vettel. Míg korábban Schumachert lehetett nagyon imádni és vadul gyűlölni, addig a fiatalabbik német csillag szinte semmilyen érzelmet nem vált ki a szurkolókból: gépiesen teszi a dolgát, vezet, előz, kiáll kereket cserélni, majd győz - ráadásul még olyan pofátlanul sokkal is veri el a riválisait. Vettel egészen egyszerűen híján van karizmának, így pedig soha nem lehet majd igazi egyénisége a Formula-1-nek - ez persze nem jelenti azt, hogy nem is lesz, mert azért volt már rá példa, hogy valaki gépies nyerőgépből egyszer csak karizmatikus vezérpilótává vedlett, elég csak Lewis Hamiltonra vagy Fernando Alonsóra gondolni.
Vettelnek nincsenek ügyei, nem koccan senkivel (vagy csak nagyon ritkán), nem vezet látványosan, nem arat emlékezetes győzelmeket. Csak vezet, méghozzá piszok gyorsan, kiszáll az autójából, mosolyog, majd eltűnik a garázsa mélyén Red Bullt szürcsölgetve. Gyakorlatilag hülyét csinál abból a mezőnyből, amiben 5 világbajnok versenyez - ő tehát biztosan jól szórakozik. De mi lesz velünk, semleges szurkolókkal?