Dopping

A UCI is segítette Armstrongot az ügyek eltussolásában - Hamilton

  • MTI
megosztom

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) is segített eltussolni Lance Armstrong doppingügyeit. Ezt állította Tyler Hamilton, a hétszeres Tour de France-győztes korábbi csapattársa, akinek vádjaira az UCI egyelőre nem reagált.

Hamilton a CBS amerikai hírtelevízió vasárnap esti "60 perc" című műsorában úgy emlékezett: Armstrong azt mondta neki, hogy a 2001-es svájci körversenyen eritropoetinnel (EPO) fennakadt a vizsgálaton, de az UCI közbenjárására megúszta a büntetést.

"Tudom, hogy korábban produkált pozitív tesztet, ezt ő mondta nekem. (...) Voltak, akik gondoskodtak róla. Nem ismerem az ügy pontos részleteit, de azt tudom, hogy Lance emberei, valamint a másik oldal, azaz a nemzetközi szövetség képviselői kidolgozták, miként lehetne ezt az ügyet eltussolni" - fogalmazott Hamilton, aki a 2004-es athéni olimpián megnyerte az egyéni időfutamot, és már akkor doppingügybe keveredett, de végül a második teszt nem igazolta vétkességét, így megtarthatta aranyérmét. Egy hónappal később azonban a Vuelta a Espanán újra lebukott, és akkor kétéves eltiltást kapott. 2007-ben tért vissza, ám 2009 februárjában, egy versenyen kívüli ellenőrzésen megint tiltott szert találtak szervezetében. Ezután bejelentette visszavonulását, hazája doppingellenes ügynöksége pedig nyolc évre tiltotta el.

Armstrong jogi képviselője, Mark Fabiani ismételten hangsúlyozta, hogy védence ártatlan, közel 500 ellenőrzésen esett át, és soha sem mutattak ki szervezetében tiltott anyagot. Ezen kívül megvádolta a CBS-t, hogy minimális sajtóetikát sem tartja tiszteletben, és a szenzációt a felelősség elé helyezi.

Hamilton mellett egy másik volt csapattárs, George Hincapie is azt állítja: többször látta, amint Armstrong EPO-t használ, míg korábban Floyd Landis, a Tour 2006-os, ám címétől doppingolás miatt utólag megfosztott bajnoka szintén vallott ellene.

Armstrong - rekordot jelentő módon - 1999 és 2005 között sorozatban hétszer nyerte meg a világ leghíresebb háromhetes körversenyét.

megosztom