Serie A előzetes

Ketten a BL-ért, ketten az EL-ért

megosztom

A bajnoki cím eldőlt, a második hely eldőlt, a harmadik hely eldőlt, a kieső helyek is eldőltek, így nem sok izgalom maradt a Serie A 2010-11-es szezonjának 38., utolsó fordulójára. Igazi érdekességet csak négy mérkőzés tartogat, az Udinese és a Lazio ugyanis a BL-selejtezős negyedik helyért, a Roma és a Juventus pedig az EL-t érő hatodik pozícióért verseng.

A Lazio és az Udinese játékosa küzd a két csapat Serie A-mérkőzésén 2011 áprilisában

Juventus-Napoli
vasárnap 20:45 (Digi Sport Plus)
hatharom-tipp: 1
Ez tűnik a legegyértelműbbnek a négy említett meccs közül. Abból kiindulva legalábbis, hogy a Napoli az előző hétvégén meg sem próbált nyerni az Inter ellen, hogy ezzel még esélyt adjon magának az ezüstérem megszerzésére, inkább megelégedett az 1-1-gyel és a szintén biztos BL-indulást jelentő harmadik pozícióval. Egyetlen egy dolog motiválhatná még Mazzarri embereit: ha hozzásegíthetnék Edinson Cavanit a gólkirályi címhez. De az uruguayi épp eltiltását tölti, így biztosan az udinei Di Natale mögött végez a rangsorban. Így a sokkal motiváltabb Juventus várhatóan simán lemossa őket, és megpályázza a hatodik helyet.

Roma-Sampdoria
vasárnap 20:45
hatharom-tipp: 1
A Farkasok az előző körben szórakozták el utolsó esélyüket a BL-re, így legfeljebb csak az Európa Ligában indulhatnak. De ha a Juventus nyer, ott is csak akkor, ha nem kapnak ki. Ellenkező esetben ugyanis megegyezne a két csapat pontszáma, és az egymás elleni eredmények a Zebráknak kedveznének. Ha viszont nyerni tudna a Roma, a Lazio pedig kikapna Leccében, akkor Tottiék előrébb lépnének egy helyet, és megspórolnának maguknak egy kört az EL-selejtezőben. A Sampdoria már biztos kieső, csodálkoznánk, ha Laczkóékat különösebben lázba hozná a vasárnapi mérkőzés. De ha mégis belecsapna a ménkű a Sampba, és akarná a győzelmet, akkor sem lenne túl sok esélye egy olyan csapatnak, amely 11 gólra volt képes egész szezonban, és január óta csak egyszer nyert Genovától távol. Persze itt a Roma mindig lyukacsos védelmét is számításba kell venni...

Lecce-Lazio
vasárnap 20:45
hatharom-tipp: 2
A Lecce várható motiváltságáról hasonlóan tudunk nyilatkozni, mint fentebb a Napoliéról vagy a Sampdoriáéról. A kiscsapat a múlt héten bebiztosította a bennmaradását, így mindenképp örömünnep lesz a városban, akár nyernek, akár kikapnak. A Lazio ezzel szemben még a BL-selejtezőért hajt, és bár a mostanában mutatott formájuk - hat idegenbeli meccsen három pont - nem a Sasok győzelmét sugallaná, ebben a fordulóban nyugodtan a kukába dobhatjuk a statisztikát, és számolhatunk a rómaiak győzelmével.

Udinese-Milan
vasárnap 20:45 (Digi Sport)
hatharom-tipp: X
A négy, a fordulót még komolyan venni kénytelen csapat közül az Udinesének lehet a legnehezebb dolga, hisz a Milannak ugyan nem fontos a vasárnapi meccs, de mégiscsak a piros-feketék a bajnokok. A Zebracsikóknak viszont a döntetlen is elég, hisz akkor legfeljebb utolérhetné őket a Lazio, megelőzni az egyforma egymás elleni eredmény, és az Udinesének kedvező gólkülönbség miatt nem tudja. Így Sánchez és Di Natale egy-két gyors megindulásától eltekitve erőteljes támadójátékot nem várunk a hazaiaktól. A Milannak esetleg az lehet fontos, hogy Andrea Pirlót szépen búcsúztassák, de megszakadni várhatóan ezért nem fognak.

További mérkőzések (mindegyiket vasárnap 18:00-tól rendezik):

Bologna-Bari
hatharom-tipp: 1

Palermo-Chievo
hatharom-tipp: 1

Internazionale-Catania
hatharom-tipp: 1

Genoa-Cesena
hatharom-tipp: X

Brescia-Fiorentina
hatharom-tipp: X

Cagliari-Parma
hatharom-tipp: X

Serie A tabella

megosztom