NB I előzetes

Garami József tisztességesen búcsúzna az első osztálytól

megosztom

Szombaton két mérkőzést rendeznek a Monicomp Liga 30., utolsó fordulójában. A már biztos kieső MTK a már biztos második helyezett és Európa Liga-selejtezős Paksot fogadja, a Győr pedig a korábban éremre is esélyesnek tűnő, de mostanra kissé visszacsúszzó Kaposvárt.

Az igazi téttel bíró mérkőzések ugyan vasárnapra maradtak a bajnokságban, de a szombati találkozók pont a tét nélküliségük miatt alakulhatnak izgalmasan. Abban legalábbis bízhatunk, hogy görcsölni nem fognak a játékosok, reméljük, hajtani viszont igen.

MTK Budapest-Paksi FC
Hidegkuti Nándor Stadion
szombat 17:30
Az MTK-ban biztosan nem mindenki, Garami József ugyanis nem számíthat a teljes keretére. A fontosabb hiányzó mindenképp Kanta József lesz.

"Csapatkapitányunk húzódással bajlódik, így nem lehet ott a pályán, és Könyves Norbert sem, aki még a Haladás elleni mérkőzésen (a 28. fordulóban - a szerk.) kapott hatalmas rúgást a térdére. Ezért ugyan semmilyen büntetés nem járt a vétkes félnek, támadónknak azonban beszakadt a bokaszalagja, így hosszú időre kidőlt a sorból. Utolsó bajnoki meccsünket a Paks ellen játsszuk, amely már bebiztosította ezüstérmét, nagyon erős csapat, mi viszont szeretnénk a sérülések ellenére tisztességesen búcsúzni - mondta a mesteredző az mtkhungaria.hu-nak.

Garami József, az MTK vezetőedzője

Kis Károly, a Paks szakvezetője természetesen már az eddigi szerepléssel is elégedett, de azért jó mérkőzést szeretne látni csapatától szombaton. Nem is csoda, hiszen néhány hét múlva már Európa Liga-selejtezőn vesznek részt, úgyhogy nagyon nem ülhetnek le.

"Nagyon boldogok vagyunk, hogy az utolsó fordulótól függetlenül megszereztük az ezüstérmet. Természetesen szeretnénk szépen zárni ezt a sikeres szezont. Ezért úgy készülünk az MTK elleni mérkőzésre, mint az eddigi összes többire. Ellenfelünk a legutóbbi mérkőzésén mozgékony játékkal rukkolt ki, amivel győzni tudott. Bár nekik ettől függetlenül ez a bajnokság nem sikerült, én mégis úgy gondolom, hogy aki kilátogat, az egy élvezetes, jó mérkőzést fog látni" - nyilatkozta Kis Károly a paksifc.hu-n.

A várható kezdőcsapatok:

MTK Budapest: Hegedüs - Wolfe, Szekeres, Kálnoki Kis, Ladányi - Gál, Nikházi, Pátkai - Pál, Tischler, Frank

Paksi FC: Csernyánszki - Heffler, Gévay, Szabó J., Báló - ifj. Haraszti, Mészáros I., Böde, Vayer - Vári, Montvai

Győri ETO-Kaposvári Rákóczi
ETO-Park
szombat 17:30 Tv: Sport 1
A Kaposvárnak még a múlt heti, Szolnok elleni hazai vereségig még lett volna esélye kiharcolni a nemzetközi szereplést, a Győrnek pedig inkább arra kellett figyelnie, hogy elkerülje a kiesést. Ez Csertői Auréllal összejöt a kisalföldieknek, de a mostani 10. helyükről előreléphetnek még a nyolcadikra is.A vezetőedző célja az, hogy az ehhez szükséges győzelmet megszerezzék az utolsó mérkőzésen.

"A három pontot szeretnénk megszerezni, győzelemmel szeretnénk búcsúzni. Jobb szájízzel tudjuk a tavaszi szezont zárni, ha egy szép győzelemmel fejezzük be a bajnokságot. Tudjuk, hogy a Kaposvár csapata jól szerepelt ebben a szezonban, eszerint készülünk" - mondta az eto.hu-nak.

Sisa Tibor, a Rákóczi mestere néhány hete úgy nyilatkozott a hathárom.hu-nak, hogy a hatodik hellyel, a klub mindenkori legjobb eredményének beállításával már elégedett lenne. Ez össze is jöhet, hiszen a csapat pont ebben a pozícióban várja a szombati találkozót, de hogy biztosak lehessenek abban, hogy megtartsák a helyezésüket - esetleg előrébb lépjenek -, nekik is nyerniük kellene. A szakember így vélekedett a Kaposvár eddigi szerepléséről:

"Nehéz és kimerítő év van mögöttünk. Visszanézve nagyon sok munka van benne, hogy a realitásokat meghazudtolva egy pillanatig sem kellett a kieséstől félnünk. Sőt, a dobogóra és így a nemzetközi szereplésre még az utolsó előtti fordulóban is reális esélyünk volt, amire ennél a klubnál korábban még nem volt példa. Talán az okoz egy kis hiányérzetet, hogy a képzeletbeli hajónkkal még ennél is szebb helyen kiköthettünk volna, ha tavasszal mindenki tiszta erővel húzza az evezőket. De az éves megfeszített munka eredménye jó érzéssel kell, hogy eltöltsön minket, mert ezzel a klub fennállásának legjobb eredményét állíthatja be."

Győri ETO FC: Stevanovic- Babic, Fehér, Totadze, Völgyi, Kiss M., Windecker, Ganugrava, Koltai, Aleksidze, Dinjar

Kaposvári Rákóczi: Kovács Z. - Pavlovic, Bank, Zsók, Korhut - Balázs, Hegedűs, Pedro, Farkas - Peric, Grumic

NB I:

pénteken játszották:
Vasas-Híd - Kecskeméti TE-ERECO 1-1

vasárnap:
BFC Siófok-Budapest Honvéd 15:00
Ferencváros-Lombard Pápa 17:30
Újpest FC-Videoton FC 17:30
Szolnoki MÁV FC-ZTE FC 17:30
DVSC-TEVA - Szombathelyi Haladás 17:30

NB I tabella

megosztom