Ferencváros

Titkon számoltunk a harmadik hellyel - Rósa Dénes

A Ferencváros csapatkapitánya, és Orosz Pál, a klub elnöke volt a Digi Sport Reggeli Start című műsor vendége. A játékos a Pápa elleni találkozóról, valamint az esetleges harmadik helyről beszélt.

Rósa Dénes a Digisport műsorában - Fotó: www.digisport.hu
A bajnokság előtt kiegyeztünk volna a harmadik hellyel, bár az utóbbi időben kicsit megnehezítettük a saját dolgunkat. Óriási eredmény az öltözőben a helyezésünk” - kezdte Rósa a beszélgetést.

A Ferencváros a Pápát fogadja a Monicomp Liga utolsó fordulójában, és ha otthon tudja tartani a három pontot, akkor bebiztosítja harmadik helyét, amivel Európa Ligát érő pozícióban zárná a 2010-2011-es idényt.

Nem szabad a többi pályára figyelnünk, annak ellenére, hogy az információáramlás rendesen felgyorsult. Mindenféleképpen sok nézőt várunk, hogy ha nyerünk, akkor minél többen tudják ünnepelni a bronzérmet” - vélekedett a Pápa elleni találkozóról a csapatkapitány.

Nem tudom még a kezdőcsapatot, sőt a taktikát sem. A mester mindig az utolsó pillanatra hagyja a kezdő kijelölését, hogy mindenki motivált maradjon a legvégsőkig. Úgy készülünk, hogy győzünk, és akkor indulhatunk az Európa Ligában.

Orosz Pál, a zöld-fehérek elnöke is jelen volt a műsorban, ő a csapat pénzügyi helyzetébe, és a dobogós helyért járó prémiumok ügyébe nyújtott betekintést néhány válasz erejéig.

A jelenlegi helyzetünkhöz képest elég gáláns ajánlatot tettünk a játékosoknak a harmadik helyért járó prémiumot illetően, hiszen közös érdekünk, hogy kijussunk Európába. És mindenféleképpen motiválni kell a játékosokat nem csak szakmailag, de anyagilag is. Próbáljuk lezárni a múltat, a klub jövőjét pedig stabil gazdasági alapokra helyezni. A szezon végével lesznek, akik távoznak, és érkezőkre is számíthatunk, de ennek a társaságnak van esélye az együtt maradásra” - összegezte Orosz a klub helyzetét az utolsó bajnoki forduló előtt.