Nyilatkozat

Komjáti szerint igazságos az eredmény, Szivics már Európára figyel

Komjáti András, a Vasas, és Tomiszlav Szivics, a Kecskemét vezetőedzője is elégedetten nyilatkozott csapatáról a felek 1-1-re végződött bajnokija után. Komjáti szerint teljesítették, amit elvártak tőlük, Szivics elismerte, beáldozták a bajnokságot a kupagyőzelem miatt.

"Úgy éreztem én is, hogy kicsit jobban pörögtek a játékosaim, mint a legutóbbi meccseken. Az eredmény igazságos, a végén mindkét csapat sokat hibázott. Ami a szezont illeti, teljesítettük, amit a klubvezetés elvárt tőlünk. Nyugodt szívvel mehetünk a nyári szabadságra" - mondta Komjáti András a lefújás után a Sport TV-nek.

A kecskeméti mester, Tomiszlav Szivics a szezont értékelte nyilatkozatában:
"Először gratulálni szeretnék a fiúknak, nehéz tavaszunk volt, sűrű volt a programunk, de összességében elégedett vagyok a csapattal. A kupára koncentráltunk, amikor láttuk, hogy ott lesz a lehetőség, a bajnokságban kicsit leengedtünk. Most a nehéz szezon után jön a még nehezebb" - utalt Szivics a nemzetközi kupaporondra, hozzátéve, osztja kollégája véleményét az igazságos végeredményről.

Monicomp Liga, 30. forduló:
Vasas-Kecskemét 1-1 (1-0)
Gólszerző: Ponczók (9.) ill. Dosso (50.)