Roland Garros előzetes

Igazi esélyes nélkül a női torna

  • Vásárhelyi Tamás

Vasárnap veszi kezdetét az esztendő második tenisz Grand Slam versenye. A női torna ezúttal tényleg sokesélyes, igazi favoritot nehéz lenne megnevezni.

A Roland Garros férfi és női győzteseinek járó trófeák
Bár a címvédő is ott lesz a 2011-es Roland Garros női mezőnyében, mégsem lenne érdemes Francesca Schiavonéra fogadni, hiszen nagyobb a sansz arra, hogy az immáron 30 esztendős olasz 2010-es diadalmenete amolyan „egynyári fecske” marad csupán. Már Schiavone tavalyi sikere is hatalmas meglepetés volt (ő lett ezzel az első olasz női teniszező, aki Grand Slam tornát nyert - nem csoda, ha felhőtlenül ünnepelt), az esetleges címvédés pedig tényleg a csodával érne fel - mindenesetre a jelenlegi női mezőnyben még ez sem kizárható…

A torna két magyar indulója közül az utóbbi időben remek formába lendülő Arn Gréta várhatja kedvezőbb előjelekkel a párizsi tornát, míg a gerincsérüléssel bajlódó Szávay Ágnes számára elsősorban az lehet a kérdés, hogy az első forduló(k)ban képes lesz-e végig a pályán maradni, vagy a brüsszeli tornához hasonlóan hamar fel kell-e adnia aktuális mérkőzését. Körmöczy Zsuzsa 1958-as Roland Garros sikere aligha ismétlődik meg, de egy kedvező sorsolást kihasználva nem zárható ki, hogy brüsszeli tornától Párizs érdekében visszalépő Arn akár a legjobb nyolcig is eljuthat, amivel egyben Szávay 2009-es negyedik fordulós menetelését is felülmúlhatná.

Mivel igazán domináns játékos jelenleg - a férfiakkal ellentétben - nincs a mezőnyben, így jobb híján „muszáj” a világelső Caroline Wozniackit megnevezni favoritnak, akiről köztudott, hogy hiába uralja hónapok óta a WTA-rangsort, Grand Slam tornát még nem sikerült nyernie. Igaz, ranglista vezető státuszát viszont egy bravúros párizsi meneteléssel legitimálhatja. A mindössze 20 esztendős dán játékos a többiek hektikus formája mellett annak (is) köszönheti világelsőségét, hogy stabilan játszik és sok tornán indult, kérdés, hogy ez utóbbi nem üt-e esetleg vissza nála a párizsi verseny második felében.  „Hét mérkőzést kell nyerni a győzelemhez, és ez független attól, hogy ki van ott a főtáblán és ki nem. Idén a Grand Slam-versenyekre koncentrálok elsősorban. Szeretnék egyet nyerni, de nem lesz katasztrófa, ha mégsem sikerül” - próbálta már talán előre is felmenteni magát Wozniacki, akit sokan érdemtelenül tartanak világelsőnek.

Bár salakos borításon idén még nem találkoztunk vele, a sérülése után visszatérő Kim Clijstersszel is számolni kell. A belga játékos ugyan kétszer is döntőzött (2001, 2003), de a salakos borítás nem tartozik a kedvencei közé, igaz Grand Slam tapasztalata segíthet neki a két hetes torna gyötrelmei során. Kérdés, hogy csukló-, váll- és bokasérülése miként regenerálódott az elmúlt hetekben és a kényszerű szünet miatt mennyire esett ki a játékból. „Előnyös lehet nekem az, hogy még mindig bennem él az előző Grand Slam-torna, az Ausztrál Open hangulata, amelyet megnyertem. Ha jól játszok, most is nyerhetek. Fontos lesz a pozitív hozzáállás, még akkor is, ha pszichésen ez most egy teljesen más torna lesz nekem” - mondta a másokhoz hasonlóan az 1,2 millió eurós pénzdíjra hajtó Clijsters.

A szépséges Maria Sarapova is a megfelelő pillanatban lendülhet formába, a nagy küzdőnek számító orosz teniszező ugyanis legutóbb Rómában Wozniacki kiverése után Stosur ellen győzött a döntőben, benne pedig mindig is megvolt az a plusz, ami a nehéz pillanatokon átsegítette őt. Grand Slam gyűjteményében már három (különböző) trófea pihen, a Roland Garros 2007-es elődöntőse most egy párizsi diadallal tehetné teljessé gyűjteményét. „Ez számomra a legnehezebb Grand Slam torna, ez nem kérdés. A Roland Garros megnyerése óriási kihívás, de nem ijedek meg a nagy feladatoktól. Imádom a játékot, és azért vagyok teniszező, hogy nagy meccseken lépjek pályára. Az csak véletlen, hogy a másik három Grand Slam tornát már sikerült megnyernem” - nyilatkozta az orosz klasszis, aki római sikere okán jó hangulatban várhatja a tornát.

Az esélyesek közé tartozik a tavalyi döntős ausztrál Samantha Stosur mellett a fehérorosz Viktoria Azarenka és a cseh Petra Kvitova is, igaz utóbbi kettő még döntős sem volt Grand Slam-tornán, így kérdés, hogy képesek-e hét mérkőzésen keresztül kiemelkedően játszani. Mivel a női mezőny nagyon kiegyensúlyozott, így bármelyik esélyes megégetheti magát akár már az első fordulóban is, ezáltal az állóképességnek és a koncentrációnak fontos szerepe lesz a májusi párizsi meleg és a feszült játékhelyzetek legyőzésében. Sokáig juthat a fiatal német Julia Görges, valamint a közelmúltban edzőváltáson áteső, és ettől Rómában már szárnyakat kapó kínai Na Li is, ugyanakkor a 2009-es bajnok (az olasz fővárosban Arn Grétától is vereséget szenvedő), a szervezők által is csak a 13. helyen kiemelt Szvetlana Kuznyecova a fogadóirodák oddsai alapján most nem tartozik a fő esélyesek közé.

Távolmaradóból idén is akad bőven a hölgyek mezőnyében. A közelmúltban sérülés miatt visszavonuló négyszeres Garros-bajnok Justine Henin (2003, 2005, 2006 és 2007 győztese a párizsi salakon), a 2002-es párizsi győztes Serena Williams, valamint az akkori döntőben éppen tőle kikapó testvére, Venus Williams sem lesz itt sérülés miatt a tornán. Rajtuk kívül a 2008-ban és 2009-ben is finalista, a napokban szintén (egyelőre ideiglenesen) visszavonuló Dinara Szafinával sem fogunk találkozni a pénteken kisorsolásra kerülő 128-as táblán.

Az elmúlt tíz év Roland Garros döntői a hölgyeknél:
2010 – Francesca Schiavone (ITA) – Samantha Stosur (AUS) 6-4, 7-6
2009 – Szvetlana Kuznyecova (RUS) – Dinara Szafina (RUS) 6-4, 6-2
2008 – Ana Ivanovic (SRB) – Dianra Szafina (RUS) 6-4, 6-3
2007 – Justine Henin (BEL) – Ana Ivanovic (SRB) 6-1, 6-2
2006 – Justine Henin (BEL) – Szvetlana Kuznyecova (RUS) 6-4, 6-4
2005 – Justine Henin (BEL) – Mary Pierce (FRA) 6-1, 6-1
2004 – Anasztazija Miskina (RUS) – Jelena Gyementyeva (RUS) 6-1, 6-2
2003 – Justine Henin (BEL) – Kim Clijsters (BEL) 6-0, 6-4
2002 – Serena Williams (USA) – Venus Williams (USA) 7-5, 6-3
2001 – Jennifer Capriati (USA) – Kim Clijsters (BEL) 1-6, 6-4, 12-10