Roland Garros

Arn remek formában, Szávay sérülten várja a rajtot

  • MTI
megosztom

Vasárnap a párizsi Roland Garroson a 128-as főtábla küzdelmeivel megkezdődik az év második Grand Slam-tornája, a francia nyílt teniszbajnokság. A magyar indulók közül Szávay Ágnes komoly gerincbántalmakkal bajlódik, Arn Gréta viszont az idén kiválóan szerepel, tornát nyert az év elején, s legutóbb Rómában egészen a negyeddöntőig jutott.

Arn Gréta játszik üti vissza a labdát a római női teniszversenyen
"Nincs különösebb elhatározásom, szeretnék jól játszani"
- mondta az MTI-nek az olasz fővárosban élő Arn, aki hétfőtől a 40. a világranglistán, egy hellyel megelőzve a hosszú ideig legjobb magyarként számon tartott Szávayt. "Akkor sem szakad le az ég, ha esetleg kikapok. Hazamegyek Rómába, és megkezdem a felkészülést a következő, füvespályás versenyekre, Wimbledonra."

A 32 esztendős Arn azt is elmondta, hogy szerinte a női mezőny ma már teljesen kiegyenlített:

"Korábban nyolc-tíz játékos kiemelkedett a mezőnyből, szinte egymás között döntötték el, ki lesz a bajnok. Most akár egy teljesen 'no name' teniszező is elviheti a pálmát Párizsban."

Arnnal ellentétben Szávay Ágnes komoly bajban van, és a francia fővárosban is előfordulhat, ami a legutóbb Brüsszelben, hogy már a nyitófordulóban kénytelen feladni a meccset. A néhány éve még a 13. helyen jegyzett, kiemelkedően tehetséges teniszezőnél fáradásos törést mutattak ki az ötödik csigolyájában. Szávay ezzel együtt bízik a gyógyulásában, de minden bizonnyal hosszú út vár még rá, amíg teljesen egészséges lesz.

Ami az esélyeket illeti - ahogy Arn Gréta is megfogalmazta -, nincs kiemelkedően esélyes női játékos: a Williams-testvérek, Venus és Serena sérülésükből lábadozva Párizst is kihagyják, Dinara Szafina Szávayhoz hasonló gondokkal küzd, Kim Clijsters, az idei Australian Open győztese ugyan a Roland Garroson visszatér, de a salak nem igazán az ő "műfaja".

A férfiaknál viszont egyértelmű a helyzet: Novak Djokovic az idén mindent vitt: a szerb fiatalember a 37. idei győzelménél tart, és könnyen elfordulhat, hogy letaszítja párizsi trónjáról Rafael Nadalt. A 24 esztendős Djokovic 2011-ben az Australian Openen, Dubajban, Indian Wellsben, Miamiban, Belgrádban, Madridban és Rómában sem talált legyőzőre. Nadal, aki hatodik sikerére készül a Garroson, ebben az esztendőben mind a négy meccsét elvesztette jó barátja, Djokovic ellen. Mellettük természetesen ott lehet a végelszámolásnál a volt világelső svájci Roger Federer és a brit Andy Murray is, aki a római elődöntőben nagyon szoros csatában kapott ki a trónkövetelőtől.
A férfiaknál Balázs Attila már a selejtező első körében elvérzett.

megosztom