Kick-box

300 magyar harcos az egész világ ellen Szegeden

  • MTI

Eddig mintegy 1000 versenyző érkezett meg Szegedre, a hétvégén megrendezendő XVII. Kick-box Világkupára; a pénteken kezdődő háromnapos megméretésre 26 ország nevezett - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Ferenc, a szervező Tigers Kick-box és Szabadidő SE elnöke.

Amint azt elmondta: immár hatodik alkalommal találkoznak a világ legjobb kick-boxos karatékái Szegeden. A viadal az ősszel esedékes világbajnokság előtt kiváló erőfelmérő, megmutatja az esélyeket, és - válogatóverseny is egyben. A mintegy 300 magyar indulót nevező csapatok számára ugyanis kötelező a részvétel, s aki itt nem küzd, esélye sincs kijutni a vb-re. Emellett az esemény a nemzetközi bírói karnak is jó vizsgaállomás a világbajnoki felkészülés közben.

Ami a mezőny összetételét illeti, szinte a világ minden tájáról érkeznek versenyzők Szegedre. Jönnek például Madagaszkárról, Mauritiusról, de még a Seychelle-szigetekről is. Az arab válság érezteti hatását a sportban is, így az abból a térségből korábban nevezett mintegy másfél száz versenyző nem indul a hétvégi Világkupán. Ennek ellenére még így is az idei a legtöbb országot megmozgató megméretés: az átlagos 20 helyett 26 ország képviselői már megérkeztek Szegedre. Németh Ferenc hozzátette: a háromnapos esemény mintegy 5000 vendégéjszakát jelent a városnak.

A Vk-n négy tatamin és két ringben már pénteken is 400 mérkőzés zajlik, s ez a nap a kicsikről szól majd, a nyitónapon az ő versenyeiket rendezik meg. Szombaton a felnőtteknél elsősorban a light-contact-, vasárnap pedig a semi-contact dominál majd, mely szabályrendszerekben csak a kontrollált, félerővel bevitt ütések és rúgások megengedettek.

A magyar versenyzőktől sok érmet várnak a házigazdák.