West Ham United

Grant lemondott, McClaren is esélyes a helyére

megosztom

A West Ham United menedzsere a kiesés után rögtön bejelentette lemondását, többen is pályáznak a helyére.

WHUA Wigan Athletictől elszenvedett 3-2-es vereség után már biztossá vált, hogy a West Ham United búcsúzik a Premier League-től.  A mérkőzést követően a csapat menedzsere, Avram Grant bejelentette lemondását.

„Hittünk benne, hogy ezen a hétvégén sikeresek lehetünk, és nagyon csalódott vagyok, amiért nem sikerült. Elnézést kérek mindenkitől, aki a klubért dolgozik" - mondta szűkszavúan Avram Grant.

Az angol sajtó szerint három edző esélyes arra, hogy a jövő szezontól irányítsa az együttest. Steve McClaren, aki korábban a Middlesbrough menedzsere és szövetségi kapitány is volt, Neil Warnock, a Queens Park Rangers szakvezetője, valamint Chris Hughton, akivel a Newcastle tavaly kivívta a feljutást.

megosztom