Roland Garros

Clijsters indul Párizsban

  • VNA

Felépült sérüléséből, így vállalja a részvételt a párizsi salakpályás Grand Slam tornán a belga Kim Clijsters.

Ott lesz a szombaton Párizsban kezdődő salakpályás Grand Slam tornán a világranglista második helyezettje, Kim Clijsters. A Belgiumban megjelenő Le Soir című lapnak nyilatkozva a 27 éves játékos elmondta, hogy felépült korábban szerzett sérüléseiből és alig várja a Roland Garrost. A januárban az Ausztrál Opent megnyerő Clijsters még március végén a Miamiban rendezett torna negyeddöntőjében sérült meg, amikor csuklója és válla is megfájdult Azarenka ellen. Ehhez jött még az április elején, az egyik unokatestvére esküvőjén tánc közben elszenvedett bokasérülés, így Clijsters öthetes kihagyást követően csak május elején kezdhette el ismét az esélyeket.

A belga játékos a világelső Caroline Wozniacki mögött vélhetően a második kiemelt lesz majd Párizsban, igaz salakos borításon az utóbbi időben nem volt túl meggyőző. Ez a felület sem idegen viszont tőle, hiszen 2001-ben és 2003-ben is (vesztes) döntőt játszott a párizsi salakos tornán. Clijsters elmondása szerint válla és csuklója már egyáltalán nem fáj, bokáján viszont még kötést viselve játszik majd.