Atlétika

Ezúttal Sanghajban csillognak a gyémántok

  • VNA

Vasárnap Sanghajban az idei atlétikai Gyémánt Liga-sorozat második állomását rendezik, ahol a hazaiak gátfutó olimpiai bajnoka, Liu Hsziang lesz a figyelem középpontjában.

Az atlétikai Gyémánt Liga rangjához méltó mezőny gyűlt össze a 2011-es sorozat második állomásán is. A kínai Sanghajban vasárnap sorra kerülő versenyen azonban a házigazdák számára a 110 méteres gátfutás lesz a legfontosabb versenyszám. Itt méri össze ugyanis tudását az athéni olimpiai bajnok Liu Hsziang és az amerikai David Oliver. Egy évvel ezelőtt az Achilles-ín sérülés miatti hosszú kihagyása után visszatérő Liu számára nem hozott sikert a sanghaji verseny, hiszen akkor nem csak a verseny rekordot (12,99) futó Olivertől, de egyik honfitársától is kikapott. Mivel Liu éppen Sanghajban született, így most érthetően javítani szeretne, amire meg is van minden esélye, hiszen sokkal jobb formában van, mint a 2010-es szezonban. Oliver a verseny előtti sajtótájékoztatón azt jósolta, hogy kínai ellenfele 13 másodperc körül futhat. Liu ugyan nem számít ilyen gyors futásra, de szeretné megtörni a csütörtökön a dél-koreai Teguban is versenyt nyerő, sorozatban 18 szabadtéri versenyen veretlen Oliver sorozatát. Amennyiben egyikük sem lesz csúcsformában, a szintén amerikai Ryan Wilson meglepheti őket.

Liu Hsziang

Bár a világrekorder Usain Bolt még Sanghajban sem lesz ott a mezőnyben, az ő távollétében is érdemes lesz figyelni a férfiak 100 méteres síkfutó versenyét. A korábbi világrekorder Asafa Powell ugyan a múlt héten Kingstonban kifejezetten gyengén futott kétszázon, de ott a hajrában már pihentette korábban sérült combját, így valós formájáról egyelőre keveset árult el. „Az edzőm azt mondja, hogy jobb formában vagyok, mint tavaly” – mondta sejtelmesen Powell, aki a 2010-es szabadtéri szezon elején – igaz hátszéllel – 9,75-öt is futott 100-on. Legfőbb ellenfele az amerikai Michael Rodgers illetve a – Holland-Antillák jogi státuszának közelmúltbeli megváltozása miatt most már - holland színekben versenyző Churandy Martina lehet.

A hölgyek 100 méteres versenyében nem beszélhetünk ennyire egyértelmű esélyesről, hiszen az amerikai Carmelita Jeter és a jamaikai Veronica Campbell-Brown is favorit lehet. Jeter remekül futott a múlt hétvégén, Kingstonban ugyanis 10,86-al győzött, de saját bevallása szerint még messze van a csúcsformától. A világbajnokságon duplázást tervező Campbell-Brown is ott volt a jamaikai versenyen, viszont ő 200-on indult, ahol 22,10-el második lett a 100-as olimpiai és világbajnok honfitársa, Shelly-Ann Fraser mögött. „Elégedett vagyok a szezonkezdéssel” – mondta a verseny előtt Campbell-Brown, aki éppen vasárnap ünnepli majd 29. születésnapját.

Sanghajban javítani szeretne az olimpiai és világbajnok gerelyhajító, Andreas Thorkildsen, aki az igencsak szeles dohai versenyen csak az ötödik lett az idei második legjobb eredményt elérő (85,32) – nem mellesleg a legendás Jan Zelezny által edzett - cseh Petr Frydrych mögött.

A női magasugrásban idén először láthatjuk majd szabadtéren versenyezni a horvát Blanka Vlasicot, akinek a 2004-es olimpiai bajnok Jelena Szleszarenko lehet a legnagyobb ellenfele, aki sérülése után most tér vissza a mezőnybe. Érdekes lehet a 22 esztendős kínai Zheng Xingjuan szereplése is, aki a Daeguban ugrott 194 centiméterével egyelőre vezeti az idei világranglistát.

A kenyaiak 1500-as olimpiai bajnoka, Asbel Kiprop is ott lesz a mezőnyben, aki Dohában ugyan még 800 méteren győzött, most viszont kedvenc távján szeretne győzni. Érdekes lesz a futama, hiszen a 17 fős mezőnyben 14 kenyai futó mellett csupán két kínai és egyetlen etióp (Gebremedhin Mekonnen) atléta szerepel.