Úszás

Phelps a döntőért is imádkozott Charlotte-ban - videó

  • VNA
megosztom

Két hónappal a sanghaji világbajnokság előtt kifejezetten gyenge formában van Michael Phelps, aki ezúttal Charlotte-ban szenvedett kellemetlen vereséget.

Hetekkel ezelőtt Michael Phelps már a londoni olimpia utáni visszavonulásáról beszélt, a tizennégyszeres olimpiai bajnok úszó számára viszont cseppet sem biztos, hogy olyan sikereket hoz majd az idei vb, mint ahogy ő tervezi. A Charlotte-ban rendezett versenyen ugyanis Phelps a 200 méteres gyorsúszásban csupán a hatodik helyen (1:49,89) végzett. Az amerikai klasszis a számot megnyerő, cseppet sem verhetetlen svájci Dominik Meichtry-től (1:48,55) is közel másfél másodperccel maradt el. Érdekesség, hogy a vert mezőnyben volt Ryan Lochte és Markus Rogan is.

Phelps már az előfutamban is csak a hetedik legjobb időt érte el, így a fináléban az egyes pályán volt kénytelen úszni. „Imádkoztam azért, hogy bejussak a döntőbe.” – mondta utólag az amerikai, aki a mostani gyengébb eredményeket egyértelműen a szezon elején kiesett edzésmunkára vezeti vissza. Már áprilisban is látszódott, hogy Cseh László egyik fő riválisának számító úszó nincs igazán csúcsformában, hiszen Ann Arborban közel tíz év után először szenvedett vereséget kedvenc távján, a kétszáz méteres pillangó úszásban.

„Még 72 napunk van a kínai világbajnokságig, most erre fókuszálunk. Tanítványom nem adja fel, maximálisan fel fog készülni a vb-re.” – mondta optimistán Bob Bowman mester, aki továbbra is bízik védencében. „Korábban sokkal könnyebben ment minden. Most azokra a kisebb dolgokra kell koncentrálnom, amelyeket korábban természetesnek vettem.” – nyilatkozta Phelps. Utóbbi nyilatkozat azért érdekes, mert napokkal ezelőtt Cseh László is szinte szó szerint hasonló nyilatkozatot tett az úszás technikai elemeivel kapcsolatban.

megosztom