NBA

Nem Rivers lesz Phil Jackson utóda

  • VNA
megosztom

Bár a Celtics kiesett az NBA rájátszásában, a Boston mégis öt évre szerződést hosszabbított az együttes edzőjével, Doc Rivers-szel.

Doc Rivers, a Boston Celetics edzője.
Bár a Boston Celtics az NBA rájátszásában nem jutott be a keleti főcsoport döntőjébe (a Miami Heat elleni 1-4 jelentette a végállomást), a csapat menedzsmentje mégis öt évvel meghosszabbította az edző, Doc Rivers szerződését. A rekordbajnok Celticsnél a megállapodás értelmében 35 millió dollárt keres majd a tréner ebben a periódusban. „Hiszek abban, hogy Doc a liga legjobb edzője. Ezért vagyunk különösen boldogok, amiért marad a csapatnál” - nyilatkozta az egykori kitűnő játékos, most a klub igazgatói tisztét betöltő Danny Ainge.

Rivers már a Miami elleni kiesés előtt is nyilatkozott a jövőbeni terveiről és saját bevallása szerint akkor is inkább a maradáson gondolkozott. Egyesek pedig már arról is spekuláltak, hogy Rivers esetleg a Los Angeles Lakers együttesénél válthatja a szezon végén nyugdíjba vonuló Phil Jacksont. Rivers hét éve irányítja a Celtics együttesét, amelynek során 336 mérkőzést nyert meg a csapattal, emellett pedig 2008-ban a klub történetének 17. bajnoki címét szerezte meg Paul Pierce-ékkel. A Bostonhoz kapcsolódó hír még, hogy az első hírekkel ellentétben mégsem kell megműteni a Heat ellen a könyökén megsérülő irányítót, Rajon Rondót. A center Jermaine O’Neal ugyanakkor kénytelen lesz bal kezének operációjával kezdeni a holtszezont.

megosztom