NB I

Homma mesterhármasával nyert a Siófok, kiesett az MTK

  • MTI

A labdarúgó Monicomp liga 29. fordulójának három szombat esti mérkőzésén a tabella utolsó három helyezettje, a Siófok, az MTK és a Szolnok tudott nyerni. A Balaton-partiak győzelmével eldőlt, hogy az MTK már nem tudja őket utolérni, és így kiesett az első osztályból.

Monicomp Liga, 29. forduló:

Kecskeméti TE-ERECO - Siófok 2-3 (1-2)
Kecskemét, 2500 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Bori (17., 11-esből), Bertus (53.) illetve Homma (10., 39., 58.)
sárga lap: Patvaros (9.)

Kecskemét: Antal - Koszó, Urbán, Preklet, Farkas (Sánta 65.) - Bori (Máté a szünetben), Patvaros, Bertus - Farkas, Tököli (Litsingi a szünetben), Dosso

Siófok: Molnár - Mogyorósi, Fehér, Márton, Novák - Csordás (Henry 87.), Tusori, Melczer, Ludánszki (Horváth 84.) - Homma, Délczeg

A mérkőzés elején köszöntötték a 35. születésnapját ünneplő Tököli Attilát.

A KTE öt saját nevelésű játékosa kapott helyet a kezdőcsapatban, majd a második félidőben Máté és Sánta beállítása után már hétre nőtt a pályán lévő kecskeméti fiatalok száma. Ennek ellenére a Siófoknak minden erőfeszítésére szüksége volt, hogy a jól játszó, de még rutintalan fiatalok ellen megszerezzék a biztos bentmaradást jelentő győzelmet.

Lombard Pápa-MTK Budapest 0-2 (0-1)
Pápa, 1500 néző, V: Kassai
gólszerzők: Tischler (30.), Pátkai (77.)
sárga lap: Rebryk (53.), Maric (79.), illetve Vukadinovic (45.)

Pápa: Szűcs L. - Tóth G., Dlusztus, Supic, Németh M. (Rajnay 11.) - Gyömbér (Takács P. 19.), Quintero (Bali 66.), Bárányos, Rebryk - Maric, Szabó Zs.

MTK: Hegedűs - Hajdú, Szekeres, Kálnoki Kis, Vukadinovic - Pál, Kanta, Gál, Frank (Ladányi 56.) - Pátkai, Tischler (Eppel 76.)

A kieséstől fenyegetett MTK mindent megtett, hogy vezetést szerezzen, és ez sikerült is neki. A hazaiak kapura veszélytelenek voltak az első félidőben. A második játékrészben az MTK egy szép támadás után eldöntötte a három pont sorsát, ám ez sem segített rajta, hiszen a Siófok győzelme miatt búcsúzik az NB I-től.

Magyarország második legeredményesebb labdarúgócsapata története során harmadszor esik ki az élvonalból.

A 23-szoros bajnok, 12-szeres kupagyőztes első ízben az 1980/81-es idényt követően kényszerült a másodosztályba, majd az 1994/95-ös szezonban is búcsúzott az élvonaltól. Mindkét esetben a következő évben visszajutott a legjobbak közé. Az elmúlt években főként a fiatalokra, a Sándor Károly Akadémia növendékeire építő klub 2003-ban és 2008-ban is bajnoki címet ünnepelhetett. A jelenlegi vezetőedző, Garami József 2004 óta irányítja a gárdát.

Kaposvári Rákóczi-Szolnoki MÁV FC 0-1 (0-0)
Kaposvár, 2500 néző, V: Gaál
gólszerző: Tchami (67.)
sárga lap: Okuka (64.), illetve Némedi (43.), Jokic (83.)

Kaposvár: Kovács Z. - Okuka, Bank, Zsók, Korhut - Pavlovic, Balázs, Pedro (Böle 82.), Farkas Z. (Oláh a szünetben), Jawad (Peric a szünetben) - Grumic

Szolnok: Melnicenko - Szalai, Máté, Milicic (Jokic 68.), Vukomanovic - Tchami (Fitos 79.), Búrány, Némedi, Balogh P. - Gosic (Durovic 86.), Zsolnai

Az alacsony színvonalú első játékrészben mindkét csapatnak adódtak nagy lehetőségei, de ezek mind kimaradtak.

A második félidő elején a cserék következtében nagyobb sebességre kapcsolt és átvette az irányítást a Kaposvár, de helyzeteit elhibázta, a Szolnok viszont egyetlen kínálkozó lehetőségét kihasználta és ezzel elvitte a három pontot.

A hazaiak ezzel szinte reménytelen helyzetbe kerültek a harmadik, Európa Liga-selejtezős indulást garantáló hely elérésével kapcsolatban.

Korábban játszották:
Budapest Honvéd-Újpest FC 1-4
Videoton FC-Győri ETO FC 2-1

pénteken játszották:
Paksi FC - Vasas-Híd 3-0
ZTE FC - DVSC-TEVA 1-1

Vasárnap játsszák:
Szombathelyi Haladás-Ferencváros 17:30

NB I tabella