Vízilabda ob I

Egygólos Vasas-siker a bajnoki döntő első meccsén

  • VNA

A Vasas nyerte meg 8-7-re a vízilabda bajnoki döntő első találkozóját. Az első bajnoki címére hajtó Eger viszont a keddi visszavágón ledolgozhatja a hátrányt.

Idén mindössze két találkozón dől el a férfi vízilabda bajnokság döntője, így a szombaton este a Komjádi uszodában rendezett Vasas-Eger mérkőzésnek hatalmas tétje volt. A két csapat sorozatban negyedszer játssza egymás ellen a döntőt, eddig rendre a fővárosi csapat kerekedett felül, amely hosszú bajnoki cím nélküli sorozata után az utóbbi négy évben már nem talált legyőzőre.

Szécsi Zoltán véd a Vasas-Eger vízilabda bajnoki döntő első mérkőzésén 2011 májusában

Az oda-visszavágós rendszerben zajló bajnoki döntőn az Eger kezdhetett idegenben, amely a rájátszásban jobb pozícióban végzett, mint a Vasas. A vendégek kezdték jobban a találkozót, az első negyedben Biros Péternek köszönhetően két góllal is (1-3) vezettek, de a mérkőzés második felében már a hazaiak domináltak. Az utolsó negyednek 6-6-ról úsztak neki a csapatok, amelynek elején Miho Boskovics negyedik gólja a piros-kék előnyt jelentette, d előnyből Vörös húzta be két méterről a kapuba a labdát, így a Vasas fanatikusok joggal tombolhattak (8-6). A negyed vége előtt három perccel az Eger háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter is megvillant, aki gólra váltott egy emberelőnyt, így ő is megszerezte negyedik gólját. Egy perccel a vége előtt az egri Hegedűs lövése után a labda a gólvonalon ért vizet, de nem ítéltek gólt, így maradt az egygólos Vasas előny. A vége előtt ugyan az Egernek volt egy előnye, de nem tudta gólra váltani, így a végén még nyolc másodpercet –eredménytelenül – támadó Vasas győzött 8-7-re. "Barna csíkkal a nadrágban vízilabdázni nem lehet" - utalt a mérkőzés után a fiatal Bundschuch Erik utolsó támadásnál elkövetett hibájára Gerendás György, a vendégek edzője

A finálé második mérkőzését kedden este hét órakor Egerben rendezik. A bajnoki döntőben nem számítanak az idegenben lőtt gólok, amennyiben a két csapat nyolc negyed után döntetlenre áll, akkor 2x3 perces hosszabbítás következik. A mostani eredmény után sokkal közelebb nem kerültünk a finálé előtt kérdés megválaszolásához, vagyis a Vasas 18-adszor vagy az Eger először lesz bajnok. A helyes válaszra kedd estig várni kell…

Férfi vízilabda ob I

Vasas – Eger 8-7 (2-3, 2-2, 2-1, 2-1)
gólszerzők: Boskovics (4), Kiss Gergely, Vámos, Katonás, Vörös illetve Biros (4), Kis Gábor, Hosnyánszky, Kovács Gábor