NB I előzetes

A Paks az ezüstért játszik

Hazai pályán szerezheti meg végleg a dobogó második fokát és az ezzel járó Európa Ligában való indulási jogot a Paks, ha sikerül legyőznie a Vasast a Monicomp Liga 29. fordulójában. A nap másik mérkőzése a bronzéremért folytatott versenyfutás miatt kínál izgalmakat, hiszen az 5. helyezett Zalaegerszeg fogadja az előző kiírás bajnokát, a jelenleg 4. Debrecent.

A Monicomp Liga 29. fordulójának pénteki programja:

Paksi FC-Vasas-HÍD 17.00 (Sport M),
v.: Bognár Tamás

A Paks történetének egyik legfontosabb mérkőzésén lép pályára pénteken, hiszen ha Kis Károly csapata le tudja győzni a Vasast, akkor biztosan a második helyen zárja a NB I idei szezonját. Ennek érdekében a tolnaiak trénere a szurkolókra is számít, hogy minél többen segítsék buzdításukkal a Ligakupa-győztes együtteset.

A Paks egyik legfontosabb meccsére készül - Fotó: www.teol.hu
Olyan Vasasra számítok, amely remekül fog védekezni, hiszen több olyan mérkőzésük is volt, amit kapott gól nélkül játszottak végig. Remek tavaszt produkálnak, ami kifejezetten figyelemre méltó. De mindezektől függetlenül, nekünk, mint mindig, most is a három pont megszerzése a célunk. Ennek eléréséhez, nagy erőket kell mozgósítanunk, mind védekezésben, mind támadásban. Legutóbb Siófokon nagyszerű győzelmet arattunk a szurkolóink segítségével, a szurkolásukra szükségünk lesz a Vasas ellen is. Bízom benne, hogy sokan kilátogatnak a szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzésére” nyilatkozta Kis Károly a tolnaiak hivatalos honlapján.

A Vasas a 8. helyről várhatja a találkozót, így igazi tétje csak a hazaik oldaláról van az összecsapásnak. Ettől függetlenül a fővárosiak nem fogják feltett kézzel várni a paksi támadásokat.

"Ellenfelünk meglehetősen jó formában van, de készültünk belőlük, az eddigiektől eltérő új játékrendszerrel próbálkozunk ellenük. Középpályássorunk összetételén gondolkozom még, de valószínűleg a fiatalokra építek majd" - mondta Komjáti András, a vendégek trénere a vasassc.hu-nak.

A tervezett kezdőcsapatok:

Paks: Csernyánszki - Heffler, Éger, Gévay, Szabó - Bartha, Mészáros, Sipeki, Nagy - Kiss, Vayer.

Vasas: Németh G. - Kulcsár, Mileusnic, Gáspár, Présinger - Rezes, Lisztes, Kovács G., Nagy P. - Lázok, Ferenczi.

Zalaegerszeg-Debrecen 19.00 (Duna TV), v.: Szabó Zsolt

A nap második mérkőzésén a 4., és az 5. helyezett csapat találkozik, így igen kiélezett párharcot láthatnak majd a kilátogatók. Formát tekintve a mérleg nyelve inkább a vendégek felé dől, de Csank János csapata az idényben többször bizonyította, hogy hiba őket leírni.

"Hozzánk hasonlóan az FTC is két különböző arcát mutatta kedden. Nagy szégyellnivalónk nincs, mert remek mérkőzést játszottunk, de tény, hogy erről az előnyről meg kellett volna nyernünk az összecsapást. A góloknál persze voltak hibák, de én inkább a pozitívumokat keresem, mert ebből is akadt jócskán. Az első félidei játékunkból kell kiindulni, persze a második játékrész tapasztalataival. Az utóbbi hetek legjobb formáját mutató csapat érkezik hozzánk, s nálunk ugyan hiányzik az a két plusz pont, amit otthagytunk az Üllői úton, de... Ugyanilyen éles lenne ez a találkozó akkor is, ha nyertünk volna, s mint minden mérkőzésnek, most ennek is a győzelem a tétje. A vereséget kell elkerülnünk idehaza, lehetőleg úgy, hogy nyerjünk - mondta Csank a Zalai Hírlapnak.

A vendegcsapat vezetője, Kondás Elemér az utóbbi fordulókban bemutatott javuló játék miatt érthetően elégedett, és bizakodóan beszélt a zalai találkozóról is.

"Itt az ideje, hogy rontsunk a hazai mérlegükön. Nyilván nyerni akarunk. Bár tény, a Zalaegerszeg a dobogón szeretne végezni, de nekünk is megvan a célunk, és minket csak ez érdekel. Mindenki tudja a dolgát, száz százalékon kell pörögni, hogy megnyerjük a mérkőzést.  A ZTE egy rapszodikus csapat, amely képes nagyon jól játszani, remek eredményeket elérni, és váratlan vereségekbe beleszaladni. Hazai pályán többnyire megnyerték a mérkőzéseiket, de idegenben is képesek kimagasló teljesítményre, például a Ferencváros elleni első félidőben is parádéztak, pillanatok alatt háromgólos előnyre tettek szert. Vannak jó játékosaik, akikre majd figyelnünk kell. Ami minket illet, Czvitkovics Péter felépült, de Komlósi Ádámra, Bernáth Csabára és Varga Józsefre továbbra sem számíthatok, hozzájuk csatlakozott most a Szolnok ellen megsérült Nenad Novakovics és Szűcs István" - nyilatkozta Kondás a dvsc.hu-nak.