Bulvár

Osztrák síugró kedvese indul az Eurovíziós dalfesztiválon

  • VNA

Az osztrák síugró Stefan Thurnbichler ma este az edzések helyett Düsseldorfra figyel, barátnője képviseli ugyanis Ausztriát az Eurovíziós dalfesztiválon.

Csütörtökön este Düsseldorfban rendezik meg az idei Eurovíziós dalfesztivál második elődöntőjét, ahol osztrák részről Nadine Bieler indul majd „The secret is love” című dalával. „Nagyon bízom benne, hogy jól fog szerepelni és más országok szavazóinak szívét is meghódítja.” – nyilatkozta 20 esztendős barátnőjéről Thurnbichler, aki azt is elmondta, hogy kedvesével az utóbbi napokban telefonon tartották a kapcsolatot, de a versenyre ő maga is megérkezik majd a német városba, ahol a háttérben igyekszik segíteni, nyugtatni párját.

A legendás Négysáncversenyen is szerepelt, a síugrók Kontinentális Kupa sorozatát rekordot jelentő három alkalommal is megnyerő Thurnbichler a sport és a színpadi szereplés között is lát párhuzamot és szerinte az 50.000 helyszíni néző sem zavarja majd meg párját abban, hogy jól énekeljen: „Mindkettőnknek az a dolga, hogy maximálisan koncentráljon. Ha ez sikerül, akkor a közönség hatását ki tudjuk kapcsolni.” – nyilatkozta az egyik osztrák Internetes oldalnak Thurnbichler, aki már javában készül a 2011/12-es síugró szezonra.

Az Eurovíziós dalfesztiválon utoljára 1966-ban Udo Jürgens révén volt osztrák győztes. Az idei verseny magyar indulója, Wolf Kati a keddi elődöntőből továbbjutott, így Rúzsa Magdi 2007-es szereplése után ismét lesz magyar résztvevője a május 14-én szombaton sorra kerülő döntőnek.