Asztalitenisz-vb

Tóth is kiesett, nincs már magyar versenyben

  • MTI

Tóth Krisztina búcsúzott a harmadik fordulóban, a legjobb 32 között egyesben a Rotterdamban zajló egyéni asztalitenisz-világbajnokságon, kiesése egyben azt is jelenti, hogy nincs már magyar versenyben a hollandiai viadalon.

A világranglistán 36., hétszeres Európa-bajnok Tóth - a vb honlapja szerint - szerdai második meccsén a japán Hirano Szajakával (11.) vette fel a küzdelmet. A szigetországi rivális villámgyorsan 2-0-ra elhúzott, a magyar azonban nem adta fel, egyenlített, s az ötödik szettben is csak óriási csatában maradt alul. A hatodik játszma aztán már egyoldalúbb volt, Hirano magabiztosan játszott, s 48 perc alatt begyűjtötte a győzelmet. Tóthot ugyanakkor vigasztalhatja, hogy rotterdami teljesítményének köszönhetően a vb után nyilvánosságra kerülő világranglistáról szinte biztosan kvótát szerez a jövő évi, londoni olimpiára. A magyar csapat számításai szerint Póta Georgina is ötkarikás indulási joghoz jut majd.  

A legjobb 32 között egyébként a 37 éves magyar játékoson kívül csak két olyan asztaliteniszező szerepelt, aki nem Ázsiában született, s a nyolcaddöntőbe közülük csak a fehérorosz Viktorija Pavlovicsnak sikerült bejutnia.

Eredmények:     
Női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
Hirano Szajaka (japán)-Tóth Krisztina 4-2 (8, 6, -7, -10, 11, 5)

Korábban:
Női egyes, 2. forduló:
Tóth-Matilda Ekholm (svéd) 4-2 (9, -9, 6, -5, 8, 8)
Hu Melek (török)-Póta Georgina 4-2 (8, -10, 5, 2, -5, 3)
Li Hsziao-hszia (Li Xiaoxia, kínai)-Lovas Petra 4-0 (8, 5, 6, 7)