NB I

A paksi Messi volt a győzelem kulcsa Siófokon

megosztom

Az atomvárosiak többek közt Böde Dániel fantasztikus góljának köszönhetően 3-1-re nyertek a Balaton-partiak ellen idegenben.

Böde Dániel döntött Siófokon

Mind a két csapatnak kifejezetten kellettek a pontok a találkozó előtt, hiszen a Paks az Európa Liga-indulásért, a Siófok pedig bentmaradásért küzd a bajnokság hajrájában.
Vayer Gábor és Bartha László nem léphetett pályára a vendégeknél sérülés miatt, míg a hazaiaknál Délczeg Gergely és Kecskés Tamás is a mérkőzés előtt dőlt ki, Graszl pedig eltiltása miatt hiányzott. 
Az atomvárosiak léptek fel támadólag a találkozó elején, az első komoly helyzet mégis Honma fejese volt a 13. percben. Egy percre rá viszont már nem hibázott a japán légiós: Melczer előreívelését vette le a tizenhatoson belül, majd ballal a becsúszó Fiola alatt a kapuba lőtt 13 méterről (1-0).

Nem sokáig örülhettek a hazai szurkolók, Magasföldi szabadrúgása után ugyanis Sifter a védők közül kibújva a kapuba fejelt (1-1).

Ezután Csernyánszkynak is bravúrra volt egyszer szüksége Novák beadása után, ám a 33. percben már a Paks vezetett. Böde cselezte át magát négy (!) siófoki védőn, majd 8 méterről higgadtan a kapuba passzolt (1-2). Ehhez hasonló szólókat Lionel Messitől szoktunk látni a Barcelonában.

A szünetben egygólos vendégelőnnyel vonultak a csapatok az öltözőbe. Az 52. percben a csereként beállt Isaac lövése pattant meg egy védőn, így erejét veszítve már nem okozott gondot Csernyánszkinak a labda begyűjtése. Majd újra a siófoki légiós veszélyeztetett, de a kapus ezúttal is résen volt.

A 74. percben hatalmas siófoki helyzet maradt ki. Isaac fejese után csak kiütni tudta a labdát Csernyánszki, a szélső pedig 2 méterről a felsőlécre lőtt úgy, hogy a kapus már feküdt.

Aztán a 82. percben Csehi is eldönthette volna a meccset, de Molnár nagy bravúrral védeni tudott ziccerben. Három percre rá eldőlt a találkozó, Mogyorósi buktatta Harasztit a tizenhatoson belül, Éger pedig magabiztosan váltotta gólra a megítélt büntetőt (1-3).

Ezzel a Paks megerősítette második helyét a Monicomp Ligában, a bentmaradásért pedig újra éles a harc az alsóházban.

Monicomp Liga, 28. forduló:

BFC Siófok-Paksi FC 1-3 (1-2)

Siófok, 700 néző, v.: Garcia

Siófok: Molnár P. - Mogyorósi, Katona, Fehér, Novák - Csordás, Tusori (Ludánszki, 86.), Lukács, Melczer - Homma - Csermelyi (Henry, a szünetben)

Paks: Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Sifter (Mészáros I., 60.), Sipeki - Kiss T., Böde, Magasföldi - Montvai (Haraszti, 69.)

Gólszerzők: Homma (14.), illetve Sifter (20.), Böde (31.), Éger (86., 11-esből)

nb1 28. forduló

megosztom