NBA

Phil Jackson – 35.000 dolláros büntetés

  • VNA

Nem elég, hogy vasárnap este csapata, a Los Angeles Lakers 4-0-s összesítéssel kiesett a rájátszásból, Phil Jacksont még pénzbüntetéssel is sújtotta az NBA.

Phil Jackson nem értette, mi lehet csapatával - Fotó: AFP
Nem jött össze Phil Jacksonnak a negyedik triplázás, mivel magyar idő szerint hétfőre virradóra csapata, a Los Angeles Lakers negyedszer is kikapott a Dallas Maverickstől a nyugati főcsoport elődöntőjében, így 2009 és 2010 után nem szerezhet újabb bajnoki címet a los angelesi együttessel. A szezon végén visszavonuló és így „csak” tizenegyszeres NBA-bajnok edzőlegenda már talán sejtett valamit a rá váró jövőből, az ebből fakadó dühét pedig már a dallasi harmadik meccs után kieresztette.

A 65 esztendős edző ugyanis nyilvánosan kritizálta a mérkőzés játékvezetőit, akik szerinte nem vették észre, hogy az ellenfél védői rendre felhúzott térdekkel igyekeztek ütközni, pozícióból kitolni és ezáltal megfélemlíteni játékosait, különösen az amúgy sem csúcsformában pattogtató Pau Gasolt. Az éles kritikáért Jackson 35.000 dollárt volt kénytelen befizetni az NBA kasszájába, ami azonban talán ennél is fájdalmasabb számára, hogy ezzel sem sikerült igazán feltüzelni csapatát a negyedik meccsre, így a Lakers meglepetésre 0-4-el búcsúzott a rájátszástól.