Vivó-vk

Ötödik helyet szerzett a női tőrcsapat Sanghajban

  • MTI

Az ötödik helyen végzett vasárnap a magyar válogatott a női tőrözők kínai Világkupa-versenyén, Sanghajban.

A küldöttségtől származó információ szerint a Mohamed Aida, Varga Gabriella, Knapek Edina, Kreiss Fanny összeállítású csapat a 16 között legyőzte a kínaiakat, a negyeddöntőben kikapott az olaszoktól, majd felülmúlta az amerikaiakat és a franciákat.

Mohamed szombaton, egyéniben ezüstérmet szerzett.

Ebben a szakágban rendeznek csapatversenyt a londoni olimpián, így elsősorban a válogatott szereplése a fontos a jövő év március végéig tartó kvalifikációs sorozatban. A biztos olimpiai részvételhez az első négy között kell végezni, illetve kontinensenként további egy együttes indulhat, ebből a szempontból értékes az ötödik hely.